KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen, amit mindezek kapcsán elmondott. Megítélésem szerint azért is érdekes ez a kérdés, mert a választópolgárokat az MSZP jelenleg már országgyűlési képviselője korábban azzal is megtévesztette, hogy úgy tüntette fel végzettségét egy általa kiadott, általa jegyzett szóróanyagban, mintha rendelkezne diplomával. Nyelvvizsga hiányában középfokú végzettséggel állította be magát az oktatáspolitika szakértőjének, a pedagógusok, a pedagógusszakma jó ismerősének, nemegyszer nemes egyszerűséggel kollegáinak szólítva őket.
Mindezek ismeretében és a ma általa - most ugyan nincs jelen a teremben - elmondottakat is figyelembe véve joggal vethető fel tehát a kérdés, hogy mit jelent akkor erkölcs, szakmaiság, és hogyan viszonyul ehhez a közbizalom. Várom viszonválaszát, államtitkár úr.
Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Hiller István: Ez most egy pártbizottság vagy a Magyar Országgyűlés? - Közbeszólás a Jobbik soraiban: Régen ez egy volt! - Közbeszólás az LMP soraiban: Jó úton haladunk! - Közbeszólások. - Derültség. - Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés