ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az eskütételt követően kérem Móring József Attila jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, a megválasztott képviselő urakat pedig, hogy kézjegyükkel lássák el azokat. (Megtörténik. - Az esküokmányt aláírató Móring József Attila gratulál dr. Lukács László Györgynek és Varju Lászlónak, és átadja az aláírt esküokmány egyik példányát. - Dr. Lukács László Györgynek elsőként Vona Gábor, majd dr. Schiffer András, Rogán Antal, dr. Vejkey Imre és dr. Tóth Bertalan, Varju Lászlónak elsőként Vona Gábor, majd Rogán Antal, dr. Schiffer András, dr. Vejkey Imre és dr. Tóth Bertalan gratulál.)
(Dr. Szűcs Lajost a jegyzői székben
Móring József Attila váltja fel.)
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés új képviselőinek eredményes munkát és sok sikert kívánjak az Országgyűlés és a magam nevében.
Bejelentem, hogy az országgyűlési képviselők létszáma 199 fő. (Taps.)
Tisztelt Ház! Bejelentem, hogy a kormány nevében Semjén Zsolt miniszter úr az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a mai napra. Levelének mellékletében megjelölte mindazokat az előterjesztéseket, amelyeknek megtárgyalását kezdeményezi. Ezt a honlapon megismerhetik.
Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre a Házbizottság terjesztette elő javaslatát.
Tisztelt Országgyűlés! A Házbizottság csütörtöki ülésén a T/460. számú törvényjavaslat, mai ülésén pedig a T/465. számú törvényjavaslat tárgyalása és döntéshozatala kapcsán házszabálytól való eltérésre tett javaslatot.
A kormány, valamint a Fidesz képviselője a Házbizottság ülésén kezdeményezte, hogy a T/262., valamint a T/311. számú törvényjavaslatok tárgyalása során is házszabálytól eltérésre kerüljön sor. Ezekben nem született megállapodás, így a két javaslatot elnöki jogkörömben terjesztem elő. Most ezek határozathozatalára kerül sor.
Tisztelt Ház!
Felkérem Gúr Nándor jegyző urat, ismertesse a T/465/1. számú javaslatot.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés