DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen. Államtitkár úr jól idézi a jogszabályt, valóban demokratikus jogállamról ír, csak éppen más a valóság, én meg erről beszélek. Ismerem államtitkár urat, és tudja, ezért mondtam azt, hogy tegye meg nekem azt a szívességet, hogy nem a szokásos sablonra húzza fel a választ, mert még egyszer mondom, államtitkár úr, ahogy szokták mondani már klasszikusként, lassan, érthetően: nem ez a kérdés. (Derültség, közbekiáltások a kormánypárti padsorokban.) A kérdés az, hogy önök szerint összefér-e és ön szerint összefér-e a jogállami normákkal az, hogy 43 készenléti rendőr száll meg egy civil irodát azért, hogy néhány számítógépet lefoglaljon és a büntetőeljárást lefolytassa.
Tudja, államtitkár úr, az a probléma, hogy szomorúsággal kell hogy eltöltsön minket az, hogy az emberek egyre gyakrabban idézik, ezen a tüntetésen is ezt tették, A tanú című klasszikus filmnek egy-egy félmondatát, amikor az állami működésről van szó. Ezen eseménysorra talán, ha keresni kell közülük, akkor legjobban az a kifejezés, félmondat illik, hogy a statuálás a lényeg, mert önöknek ez volt ezzel a célja, államtitkár úr, ne tévedjen senki.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés