DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Sajnos, a lényegre pont nem válaszolt államtitkár úr. Itt nem két magánemberről van szó, és két magánember humorizálásáról, hanem a főpolgármesterről és a Miniszterelnökséget vezető miniszterről. És higgye el, a budapesti polgároknak már nagyon nincs kedvük nevetni. Azt látják, hogy elmaradt az elszámoltatás. Hiába beszélt itt új járművekről, de ha buszt, villamost vagy trolit kellett beszerezni, akkor véletlenül sem a magyar gyártók termékeit választották.
Azt is láthatják a budapesti polgárok, hogy a BKV szétverése továbbra is folyamatosan tart, és például a buszjáratok kiszervezése vagy a vagyonelemek eladása is idetartozik, erről sem beszélt államtitkár úr, de akár a közbiztonságnak a romlásáról is beszélhetnénk. Már ott tartunk, hogy a meglévő jogszabályokat sem tudják Budapesten betartatni, elég ha a lomibűnözésre gondolunk, aminek elméletileg megvan a törvényi háttere, hogy fellépjenek ellene, de sem a rendőrség, sem a közterület-felügyelet semmilyen lépéseket nem tesz, és az egyéb különösen súlyos bűncselekményekről még nem is beszéltünk, tehát nem tudom elfogadni a választ. (Taps a Jobbik soraiban.)
(16.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés