SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényben, amelyet most az előterjesztő módosítani kíván, alapvetően fontos feladatról van szó, mivel az útdíjfizetés rendszere környezeti szempontból is igen fontos intézkedés. A közúti teherfuvarozás infrastrukturális, környezeti és társadalmi kárait a használóknak kellene fedezniük, ráadásul a nagy távolságra történő szállítás költségeinek emelkedésével a helyi termékek versenyképessége nő. Az útdíjfizetés bevezetése ugyanakkor nem zökkenőmentesen történt, nem volt érdemi tesztidőszak, számos esetben szabtak ki bírságot a jóhiszemű fuvarozókra, jórészt a gyakorlatlanság, a rendszer ismeretének hiányosságai miatt. Közrejátszik ebben a rendszer bonyolultsága is. A kiszabott bírságok összege ugyanakkor egyes esetekben a fuvarozó vállalkozások működését is veszélybe sodorhatja. Indokolt tehát a megbírságolt, de jóhiszemű fuvarozók esetében lehetőséget biztosítani a bírságok elengedésére, nem ideértve azokat a fuvarozókat, akik esetében az útdíj megfizetésének szándékos elkerülése felismerhető. Fontos ugyanakkor, hogy ne kerülhessenek versenyhátrányba a díjat rendszeresen megfizető vállalkozások.
A jelen törvényjavaslat jól példázza, hogy az előzetes társadalmi párbeszédet a törvényalkotásban nem érdemes megspórolni. Ha normális előkészítés lett volna, akkor erre a módosításra most nem lenne szükség, ugyanakkor a törvényalkotás mai színvonalát tekintve az is eredmény, hogy a szakmai párbeszédre és ennek alapján a módosításra legalább utólag sor került. Jelen módosítás egy szakmai szervezet, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének kezdeményezésére történt. A párbeszéd során világossá váltak a problémák, és megtörténik az utólagos korrekció. Ezért is szeretném felhívni a figyelmet a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége által kezdeményezett és az LMP által támogatott közlekedési egyeztető fórum fontosságára, amelytől sajnálatos módon a kormányzat távol maradt, holott számos fontos, a közlekedés rendszerét, illetve az ágazatban dolgozók, munkavállalók érdekeit meghatározó intézkedés várható a közeli jövőben.
Mindezek mellett fontos leszögeznünk, az LMP mindig is támogatta a teherforgalmi útdíj bevezetését, de ez az útdíjrendszer rossz, drága, és volna sokkal jobb megoldás is. Ez is kiderülhetett volna például, ha rendszeres, rendes előzetes társadalmi egyeztetés van. Foltozgatása helyett jobb lenne teljesen új alapra helyezni. Mint a bevezetéskor is hangsúlyoztuk, ez a néhány útra korlátozódó, emiatt forgalomtorzító, nehézkesen üzemeltethető, elhibázható rendszer nem jó.
(21.30)
Ennél sokkal jobb lenne egy általános, minden közútra érvényes rendszer, ami a tehergépkocsik megtett kilométerrel arányos útdíjfizetését jelentené GPS alapon, függetlenül attól, hogy merrefelé mentek. Ez egyébként a most alkalmilag orvosolt hibákat, például az útvonaltévesztésből adódó hibák és büntetések kérdését is azonnal megoldaná.
Hibás a rendszer azon része is, hogy a befolyt bevételek teljes egészében eltűnnek a költségvetésben. Mivel az útdíj elvi alapja a teherfuvarozás által okozott kár és költség, az útdíj bevételeit legalább részben ezen károk mérséklésére kellene fordítani, a környezet- és egészségkímélőbb alternatívák támogatására, a közösségi közlekedés fejlesztésére, a légszennyezés és zajszennyezés okozta egészségügyi problémák kezelésére.
Az LMP a jelen törvénymódosítást támogatja, mivel a törvénymódosítás célja az egyes, a rendszer működési hibáiból eredő, jóhiszemű használókat terhelő büntetések elengedése. Ám ezzel a kérdés koránt sincs megoldva, sőt, ha már elkezdte, a kormányzatnak folytatni kell a konzultációkat a szakmai és társadalmi szervezetekkel, és ki kellene dolgozni egy hatékony és a célok elérését valóban biztosító e-útdíjrendszert. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP és a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés