DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Valótlanságokat állít, aki vegyszerezéssel vádolja a kishantosi gazdálkodókat. Az agrár-környezetgazdálkodási programban foglalt kötelezettségeknek minden új családi gazdálkodó is maradéktalanul eleget tett. A 2013. év októberében megkötött haszonbérleti szerződések értelmében az első gazdasági évben biogazdálkodtak a pályázat nyertesei, és az új haszonbérlők önkéntes nyilatkozatban vállaltak kötelezettséget az akg-követelmények további betartására is a haszonbérleti kontraktusok lejártáig. Tehát azt hiszem, ez elég egyértelmű ahhoz, hogy ezt elmondjuk.
De szeretném ismét felhívni a figyelmét, hogy az ökogazdálkodás nem egyenlő Kishantossal. És nagyon szeretném, hogy a válaszból az rögzülne meg önben, hogy a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a növénytermesztő területek megduplázódjanak, és az állatlétszám is megduplázódjon az elkövetkező esztendőkben. És ehhez kiemelkedő támogatást tudunk nyújtani mind az Európai Unió keretéből, mind nemzeti forrásból.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés