NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Házelnök Úr! Tisztelt Alelnök Asszony! Kedves Klára Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is kérem, engedjék meg, hogy megköszönjem Maria Pańczyk-Pozdziej alelnök asszonynak és Csúcs Lászlóné Halina elnök asszonynak a nagyon tartalmas, érzelemgazdag és testvéri szavait, amelyek itt, az Országgyűlésben hangozhattak el.

A XX. századi történelem során két, sokáig méltatlanul mellőzött, kivételes személyiségről emlékezünk ma meg a Magyar Országgyűlés és a Lengyel Köztársaság szenátusának falai között. A Magyar Országgyűlés fejet hajt és lerója kegyeletét a 70 évvel ezelőtt meggyilkolt lengyel Wallenberg, Henryk Sławik és a 40 évvel ezelőtt elhunyt lengyel apó, azaz idősebb Antall József előtt. Henryk Sławik és idősebb Antall József több mint 5 ezer zsidó ember életét mentették meg, és a lengyel katonai szervekkel való együttműködésüknek köszönhetően több tízezer tiszt és katona juthatott el a szövetségesekhez. Ennek kegyetlen következményeként a Gestapo mindkettőjüket letartóztatta, Henryk Sławik a legmagasabb árat fizette meg érte: 1944. augusztus 23-án a mauthausen-guseni koncentrációs táborban a nácik meggyilkolták. Kivégzése előtt azonban még egy életet megmentett, hiszen a kihallgatások során tudatosan magára vállalta a teljes felelősséget. Ez a megmentett ember küzdőtársa, idősebb Antall József volt.

A sors kegyetlen fordulata azonban, hogy a magyar emlékezet egyik legnagyobb alakja teljesen elfeledve halt meg 30 évvel később, 1974. július 24-én. Életüket, halálukat, sorsukat, emlékezetüket tekintve kérdezhetjük: az ország mindenkori vezetőinek vajon milyen felelőssége van a kezükben lévő lehetőség által? Milyen emberi tulajdonságok szükségesek a legborzasztóbb időkben? Szavahihetőség, felelősségérzet, becsület, lojalitás, nemzetünk és embertársaink szeretete, önzetlenség és bátor cselekedet.

Tisztelt Országgyűlés! Kedves Lengyel Barátaink! Tegyünk fel még egy kérdést magunkban: mi is képesek lennénk hasonló körülmények között idegen és ismeretlen emberekért a legnagyobb értékünket, az életünket kockára tenni? A világ sajnos ma sem békés körülöttünk. Tőlünk néhány száz, esetleg pár ezer kilométerre most is harcok dúlnak, etnikai, vallási hovatartozásuk miatt embereket kínoznak halálra, ölnek meg, vagy szakítják ki őket otthonukból. Mielőtt azonban a világ és benne hitünk végleg elveszne, szerencsére a Jóisten mindig megajándékoz minket olyan önfeláldozó hősökkel, mint idősebb Antall József és Henryk Sławik.

Mi, magyarok azért is szerencsés nemzet vagyunk, mert a lengyel néppel köt össze minket történelmi barátság. Antall és Sławik hősiessége ezen testvéri sorsközösség jelképévé vált. Azonban mind a lengyel, mind a magyar nemzet fogságba esett a kommunista Szovjetunió és a náci Németország által alkotott harapófogóban. A szerencsétlenségek sora mindkét népet tovább sújtotta a második világháborút követő évtizedekben is. Megtapasztalhattuk, hogy mi is az a létező szocializmus. A lengyel történelem zavaros XX. századi történelméről megemlékezve nem feledkezhetünk meg a katyńi tömeggyilkosságról sem, mikor is 1940 tavaszán több mint 15 ezer lengyel tisztet gyilkoltak le a szovjet bolsevik vezetők.

Mi tehát a mi feladatunk ebben a számunkra békés, minden lehetőséget felkínáló korban, amiben élünk? A méltó emlékezés, amelynek egyik legkifejezőbb megnyilvánulása ama Kövér László házelnök úr és Maria Pańczyk-Pozdziej alelnök asszony, a Lengyel Köztársaság szenátusának alelnöke által megnyitott tárlat, amely a Katyńban lemészárolt lengyel tiszteknek állít emléket a képviselőház aulájában.

Tisztelt Országgyűlés! A most előttünk levő határozati javaslat megemlíti a tiszteletadás további eseményeit. Így azt, hogy Sziléziában a 2014-es év Henryk Sławik-emlékév, a lengyel-magyar barátság napját pedig jövőre, 2015 márciusában ünnepeljük Katowicében, amelynek részeként a magyar és a lengyel államfő felavatja Henryk Sławik és idősebb Antall József emlékművét. Mi ezzel a közös határozattal addig is tisztelettel adózunk a lengyel és magyar nép e két kimagasló személyisége előtt, akik a más népek felé nyitott önzetlen barátság hősies szimbólumai lettek.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu