PÓCS JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztő bemutatóját követően én már nem szeretném hosszan ecsetelni a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény előttünk álló módosításának jelentőségét.

A változásokat áttanulmányozva jogtechnikai jellegű vagy az uniós előírásoknak való megfelelést eredményező módosítások helyességét és fontosságát, azt hiszem, nem kell külön kiemelni. Ami szerintem igazán fontos, az az, hogy a törvény módosításával több szempontból is egyszerűsödik a kárenyhítő juttatások igénylésének és a kárt szenvedett gazdákhoz való eljuttatásának a folyamata. A teljes elektronikus kárbejelentés segítségével a gazdálkodók időt és pénzt takarítanak meg. A kárenyhítési kérelemhez kapcsolódó számításokat pedig a rendszer végzi el helyettük.

A parcellaszintű bejelentési rendszer kiépítésének a lehetősége is fontos, hiszen pontosabb számításokat tesz majd lehetővé, így a gazdálkodók a valós károknak megfelelő kárenyhítést kaphatnak. Az Unió által megkövetelt néhány kisebb szigorítás is a rendelkezésre álló kárenyhítési források igazságosabb elosztását célozza. Ezek ahhoz járulnak hozzá, hogy a károsultak valóban a károk mértéke szerint legyenek kártalanítva. A kárenyhítési kérelmek, a bírálati rendszer esik át a legnagyobb változásokon. Az elektronikus rendszer által elvégzett számítások, a biztosítótársaságok és az MVH adatbázisai közötti szélesebb kommunikáció, valamint az így kibővülő adatokra támaszkodó statisztikai rendszer sokkal egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi a hatóságok munkáját.

Ezeknek köszönhetően kerül bevezetésre az adminisztratív ellenőrzés, ami ugyan nem váltja ki a helyszíni ellenőrzéseket, de mindenképpen kevesebb kiszállást tesz szükségessé. Ugyancsak a bírálati rendszer hatékonyságát növeli majd a hatósági bizonyítvány kiállítása helyetti egyszerű döntéshozatal, a további, a vizsgálatok nélküli elutasítási okok bevezetése.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy ezek a lépések nem csak a hatóságok számára jelentenek könnyebbséget, illetve nem csupán költséghatékonysági szempontból fontosak. Teljesen természetes és fontos, hogy a gazdák is jobban járnak majd egy gyorsabb és kiszámíthatóbban működő kárbejelentési rendszerrel.

Tisztelt Elnök Úr! Kérem, engedjék meg végül, hogy megjegyezzem, hogy a korábban a vezérszónoki felszólalásokban is említett elektronikus közigazgatási operatív program keretein belül megvalósuló komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer projekt végrehajtása, valamint a 2011. január 1-jétől hatályba lépett állami támogatásokra vonatkozó uniós jogszabályok bevezetése szempontjából is nagyon időszerűek a változások.

Elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu