L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kezdjük megszokni, hogy Schiffer képviselő állandóan kiabál, meg hogy mindenkit rendre utasít. (Dr. Szél Bernadett: Nem is kiabált!) Képviselő asszony! (Dr. Schiffer András: Te kiabáltál közbe!) Én nem közbekiabáltam, tisztelt képviselő úr, hanem közbeszóltam. Van némi különbség. És én a kétperces felszólalására utaltam, ahol határozottan kiabált. Csak én nem kaptam utána szót, mert kétpercest nyomtam, miközben rendes felszólalást kellett volna nyomnom, ahogy elnök úr figyelmeztetett. És annak is örülök, hogy képviselő úr állandóan kioktathatja a mi képviselőinket, hogy ki telefonál, ki nem. Én azt gondolom, hogy mindenki foglalkozzon a maga dolgával.
Aszódi Attila professzor úr, kormánybiztos úr a téma egyik legavatottabb magyar szakértője, itt ül a szakértői páholyban. Kormánybiztos úrnak nincsen a házszabály értelmében joga megszólalni, ezért a kormány nevében nekem tisztem őt megvédeni és csúsztatásokat helyre tenni. Ezt már részben megtette előbb Orbán államtitkártársam is, de azért néhány dolgot nem árt, hogy ha itt világossá teszünk, mert önök mindig úgy operálnak az adatokkal, ahogy az önök érvrendszere ezt alátámasztani látszik. (Dr. Schiffer András: Te csak tudod!) De a valóság egyáltalán nem érdekli önöket, tisztelt képviselőtársaim, se a realitás, se a magyar választók akarata, a véleménye, semmi, önök operálnak azzal, amivel úgy gondolják, lehet operálni. Világossá tette Aszódi kormánybiztos úr is azt, hogy a teljes élettartamra vonatkoztatva a várható önköltség 15 és 17 forint/kilowattóra között lesz. (Harangozó Gábor István: Ne már!) Hadd mondjam már végig! (Harangozó Gábor István: Az igazat, az igazat!) Világossá tette számos megszólalásában.
Azon a konferencián, amire tisztelt képviselőtársaim utaltak, az hangzott el, hogy ha csak 21 évig működtetnénk az erőművet, akkor lenne 30 forint/ kilowattóra (Dr. Józsa István: Nem igaz! 50 év kell!) De minthogy mi 60 évre tervezzük ennek az erőműnek a működtetését, a teljes élettartamra vonatkoztatva ez jóval kevesebb, mint mondtam, 15 és 17 forint közötti.
Önök jönnek itt a német példákkal. Szél Bernadett képviselő asszony olyan képtelenséggel jött elő, hogy egy napra már az áramellátást szélerőművekkel biztosították. (Dr. Szél Bernadett: Dániában!) Dániában. De másutt is vannak hasonló kísérletek. Mintha egyébként az év nem 365 napból állna; mintha egyébként a németek nem fordítanak évi 20 milliárd eurót arra, hogy a szélerőműveknél, illetve megújuló energiaforrásoknál a többletköltséget visszapótolják. Azaz az adófizetők pénzét fordítják arra, hogy a versenyképtelen, megújuló energiák által okozott károkat valamilyen módon kompenzálják.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt is tegyük világossá, hogy azok a vádak, amelyek itt elhangoznak - és akkor kiabált képviselő úr, hogy tessék elővenni a megvalósíthatósági tanulmányokat, tessék elővenni a számokat, itt kiabált képviselő úr szokásának megfelelően -, azt tudom mondani, hogy természetesen részletes tanulmányok, részletes gazdasági számítások állnak rendelkezésre. (Dr. Szél Bernadett: Hol?) El fogom mondani. Ugye, önök sem gondolják azt, hogy a magyar kormány egy ilyen nemzetközi tárgyalási folyamat során, amikor éppen egy nagyon fontos stratégiai megállapodást fogunk kötni, akkor részletadatokat és számításokat - rontva a saját üzleti pozíciónkat - nyilvánosságra fog hozni? (Dr. Szél Bernadett: Adják oda a Nemzetbiztonsági bizottságnak!) Ugye, ezt nem gondolja komolyan, és nem várják komolyan? Azok az információk, amelyek már a nyilvánosságra tartoznak, fenn vannak a kormany.hu-n. (Dr. Józsa István: Dehogy van!) És azok az információk, amelyeket önök joggal kérnek - nem mondjuk, hogy nem kérik joggal -, azok majd a szerződéskötést követően kellő formában a nyilvánosság elé lesznek tárva. (Dr. Szél Bernadett: Milyen szerződéskötés?)
Tehát azt kell hogy mondjam, tisztelt képviselőtársaim, hogy a magyar kormánynak az az egyértelmű szándéka és célja, hogy Magyarország energiakitettsége minél kisebb legyen. Az a célunk, hogy tartósan olcsó áramot kapjanak a magyar polgárok, és mindennek érdekében olyan tárgyalásokat folytatunk, aminek a részletei és a gazdasági háttérszámításai jelen pillanatban nem tartoznak a nyilvánosságra. De természetesen a későbbiek során ezekkel a nyilvánosság elé is fogunk lépni, amennyiben erre szükség lesz. Én ezért kérem önöket, hogy ne vagdalkozzanak, maradjanak a realitásnál, vegyék figyelembe azt, hogy Magyarországon minderről a választópolgárok mit gondolnak, és hogy milyen felhatalmazással küldtek bennünket a parlamentbe.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés