ORBÁN GÁBOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Két percben azért kértem szót, mert szeretnék tisztázni egy fontos dolgot, ami elhangzott a képviselői felszólalásokban. Azt gondolom, hogy a további vita szempontjából sem lenne szerencsés, ha a kormánybiztos úrnak az áram leendő, várt árával kapcsolatos megjegyzéseit úgy kiforgatnák, mint ahogy az az előbb történt.

Először is azt szeretném leszögezni, hogy az áram ára a világpiacon határozódik meg, tehát Magyarországon kétszáz reaktort kellene ahhoz építeni, hogy a világpiaci árat befolyásolni tudjuk. Itt arról van szó, hogy milyen önköltségen fogunk tudni áramot előállítani azzal a technológiával, amiről itt beszélünk.

A kérdés az, hogy tudunk-e versenyképes áramot előállítani ahelyett, hogy importálnánk, ez helyes lenne, hiszen, ha uránt importálunk, az lényegesen jobb feltételekkel, rugalmasabban, kisebb függőséggel tehető meg, mintha akár villamos áramot, akár földgázt.

(11.50)

Itt a helyes összehasonlítás szempontjából vetném fel, főleg hogy a nyilvánosságot és minden egyebet, információt hiányolnak a tisztelt képviselők, hogy figyeljenek oda jobban arra, amit a kormánybiztos úr mond és leír, hiszen arról van szó, hogy az élettartama alatt ennek a reaktornak, ami 60 év, az előállítás önköltsége egyenértékesítve, a teljes élettartamra vetítve valahol 15 és 17 forint közé várható kilowattonként. (Dr. Schiffer András: Hol a számítás?) Ezt március óta én is megtaláltam egyedül, segítség nélkül (Taps az LMP és az MSZP soraiból. - Dr. Szél Bernadett: Gratulálok! Mi is megkaphatjuk?) a honlapon. Nagyon-nagyon ajánlom figyelmükbe Aszódi professzornak ezeket a számításait. (Dr. Józsa István: Ez nem igaz!) Itt a kérdés az, hogy a világpiaci árat hova várjuk ehhez képest, és ilyen szempontból megtérül-e a beruházás. Azt mondhatom mindkét kérdésre, hogy igen, megtérül, és a piaci árat efölé várja mindenki.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu