SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a napirend előtti felszólalását. Egyúttal engedje meg, hogy a kormány nevében köszönetet mondjak önnek azért a személyes támogatásért és segítségért, amelyet a termelő beruházások Borsod megyébe, illetve Kazincbarcikára vonzásában nyújtott a kormánynak. Az ön személyes hozzájárulása és munkája nélkül ma biztosan nem hangozhatott volna el a "Sikertörténet Borsodban" című napirend előtti felszólalás sem a parlamentben. Kérem, hogy a jövőben is támogassa a kormány erőfeszítéseit annak érdekében, hogy minél több munkahelyteremtő beruházást tudjunk Borsod megyébe, közelebbről Kazincbarcikára és környékére vonzani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian láthatjuk, hogy a világgazdaságban alapvető változások mennek végbe, és ezek az alapvető változások még élesebb versenyhelyzetet hoztak létre, országok versenyeznek azért, hogy minél több munkahelyteremtő beruházást tudjanak vonzani. Ha azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy a válság utáni időszakban kik lesznek majd igazán erősek, akkor valószínűleg nem járunk távol az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy azok lesznek igazán erősek, akik minél több embernek tudnak munkát adni. (Dr. Schiffer András: De ennyi pénzért!) Ezért is nagyon fontos, hogy Magyarországra egyre-másra érkeznek nagy nemzetközi vállalatok és teremtenek munkahelyeket. Borsod megyében is ez a helyzet. Borsod megyében ráadásul ennek azért is komoly jelentősége van, mert a munkanélküliség ott jóval magasabb, mint az országos átlag, a legutóbbi adatok szerint 12-12,5 százalék körül van.

Örülünk annak, hogy az elmúlt időszakban két fontos sikerről is beszámolhattunk, hiszen a japán Takata és a kínai RZBC is úgy döntött, hogy nagyberuházásokat hajt végre Borsod megyében, s ezzel közelebb visznek minket a kormány két stratégiai célkitűzésének eléréséhez, ez pedig az, hogy mi legyünk Európa termelési központja, és hogy minél több csúcstechnológiájú kutatás-fejlesztési kapacitást vonzzunk Magyarországra.

(9.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! A Takata beruházásának jelentőségét elég szerintem annyiban méltatnunk, hogy ez egy 81 éves vállalat. A világ 20 országában van jelen, összesen 44 ezer embernek ad munkát, de a vállalat történetének legnagyobb volumenű beruházását Miskolcon hajtja végre jelenleg. A vállalat vezetői nem titkolják azt sem, hogy referenciaüzemként tekintenek miskolci gyárukra, tekintettel arra, hogy 9 hónap után el fogják indítani, tehát 9 hónapos kivitelezési időszak után el fogják indítani, még az idei esztendőben a termelést. Ráadásul a Takata 1001 új munkahelyet teremt Miskolcon.

És azt is tudjuk, hogy az autóipar a magyar gazdaság zászlóshajója, tehát ha az autóiparba érkezik beruházás, az a magyar nemzetgazdaság teljesítményét mindig és összességében is jelentősen növelni tudja. A Takata beruházásának jelentőségét növeli az is, hogy ma már a német vállalatok után a japán vállalatok játsszák a második legjelentősebb szerepet a magyar autóiparban. Ez a beruházás meghaladja a 20 milliárd forintos értéket, és számos magyar kis- és közepes vállalkozásnak fog lehetőséget adni beszállítóként. A magyar kormány úgy döntött még márciusban, hogy 4 milliárd forintos, egyedi kormánydöntésen alapuló támogatásban részesíti ezt a beruházást.

Az RZBC az egyik legnagyobb kínai citromsavgyártó vállalat. A kínai piaci részesedése körülbelül 20 százalék. Ők egy 31 milliárd forintos beruházást hoznak Borsod megyébe, amellyel 165 új munkahelyet teremtenek. A magyar kormány úgy döntött, hogy 1 milliárd forintos, egyedi kormánydöntésen alapuló készpénztámogatásban részesíti ezt a vállalatot, amely magyarországi tevékenységével az európai piaci kereslet kiszolgálását fogja elvégezni, és magyar alapanyagokat fog használni termelése során. Tehát a munkahelyteremtésen túlmutató jelentősége van ennek a beruházásnak is.

Tisztelettel tájékoztatom parlamenti képviselőtársaimat, hogy a Magyar Befektetési Ügynökség, amely a beruházások Magyarországra vonzásával foglalatoskodik, tovább folytatja proaktív tevékenységét. Az ügynökség élén változás történik október 1-jétől, az eddigi elnök, Berényi János külszolgálatban folytatja tevékenységét, az egyik németországi főkonzulátusunkat fogja vezetni. Őt Ésik Róbert fogja váltani az MBÜ élén, aki szintén a versenyszférából érkezik, a Nokia Solutions and Networks magyarországi vezetője volt. Remélem, hogy egy újabb, az üzleti világban sikereket elért szakember újabb lendületet fog adni a magyar befektetésösztönzésnek.

Elnök Úr! Köszönöm szépen a türelmet, önnek pedig még egyszer köszönöm a segítséget. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu