DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány a lakóépületek energiahatékonyságának fejlesztésére hétéves, minden korábbinál kiterjedtebb programsorozatot indít el, amelynek első lépéseként idén szeptemberben a fejlesztési tárca meghirdette az Otthon melege programot. Szeptemberben három új pályázati konstrukciót nyitottunk meg, amelyek vissza nem térítendő támogatást nyújtanak a magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek részére. A meghirdetett pályázatokkal a kormány egymilliárd forinttal támogatja a legfeljebb négy lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépületek részét képező, önálló fűtési rendszerrel rendelkező lakások fűtéskorszerűsítését, ugyancsak további egymilliárd forinttal pedig a nyílászárók cseréjét.
A háztartásigép-csere alprogramban több mint 600 millió forint támogatási keret áll rendelkezése az elavult, energiapazarló gépek cseréjére, elsősorban a nyugdíjas és nagycsaládos pályázók, illetve további magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek részére.
A pályázatok benyújtására a felhívások megjelenését követő 30. naptári nap után nyílik lehetőség. A program iránti nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint a pályázatok zavartalan benyújtása érdekében a tárca régióként eltérő beadási határidőket jelölt meg a pályázati útmutatóban részletezettek szerint. A támogatások kifizetése várhatóan 2015 januárjától indul meg, a beruházások megvalósításától függően.
A pályázatok révén a háztartások nemcsak beruházási támogatásban részesülnek, de a fejlesztések a családok rezsiköltség-csökkentéseihez is jelentős mértékben hozzájárulnak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés