DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Általánosan ismert, hogy a cukorbetegség népbetegség, csak a legutolsó adatok szerint 500 ezer főt is meghaladó a cukorbetegek száma, és 2025-re a 700 ezer főt is meg fogja haladni. Sajnos nem állunk jól a gyermekek területén sem, ugyanis azt látni, hogy évről évre 200-250 fő gyermek lép be az óvodai kapukon cukorbetegként, és az ő elhelyezésükről, az őróluk való gondoskodásról is gondolkodnia kell az ott dolgozóknak.
Ez a probléma azért is nagyon fontos és nagyon életbevágó, hiszen szeptember 1-jétől a gyermekeknek 3 éves koruktól legalább napi 4 órában óvodai oktatásban kell részt venniük, és úgy tűnik, hogy jelenleg sem a tárgyi feltételek, sem a jogi feltételek nem állnak rendelkezésre ahhoz, tehát hiányosságokkal küzdenek, hogy ezen gyermekekről megfelelően gondoskodjunk.
Így a tárgyi hiányosságoknál példának okáért azt lehet mondani, hogy a vércukorszintmérés vagy akár az inzulinok beadása sem biztosított, ugyanis erre az óvodapedagógus nem kötelezhető, és amennyiben az étkezésük biztosított lenne, az ilyen gyermekeknél fokozottan figyelni kell arra, hogy a megfelelő vércukorszintmérést és az inzulinbeadást az étkezésekhez viszonyítottan megtegyék.
A tárgyi feltételeken túl hiányosság a jogi szabályozásban, hogy nincs lehetősége a szülőknek, hacsak nem egy jegyzői kiskaput veszünk, amelyben mentesítik a gyermeket az 5. éves életkoráig az óvodai oktatás alól, azonban ebben az esetben kiesik a szülő, kiesik a közösségből a gyermek, tehát lényegében elvágja a gyermeket a megfelelő közösségtől. Egyébként a jogszabály is hiányos annyiban, hogy csak annyit mond, hogy az egészséges és biztonságos környezetet biztosítja számára a neveltetésében.
Így hát a kérdések nyilvánvalóak. Mikorra és hogyan kívánja megoldani a kormány, hogy a cukorbeteg gyermekek óvodai képzése, oktatása megfelelő legyen; illetve mikor szánja rá magát, hogy megfelelő orvosok, pedagógusok, ápolónők legyenek ott, és miért akarja ezzel a rendszerrel kirekeszteni a népbetegséggel küszködő gyermekeket az óvodai nevelésből? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
(16.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés