HERINGES ANITA (MSZP): Ami miatt Lázár Jánost kérdeztem ebben a kérdésben: igaza van államtitkár úrnak, ezt a kérdést én már föltettem, de akkor ön nagyon biztatta államtitkár urat, hogy válaszoljon érdemben a kérdésre, ezért gondoltam, hogy akkor ezek után Lázár Jánost is megkérdezem ebben a dologban.

Csak egyetlenegy dolog van. Várjuk akkor a holnapi döntésüket. Viszont ha ez a döntés nem úgy fogalmazódik meg, ahogy ennek lennie kell, akkor az állampolgárok adófizetése és az állampolgárok bizalma önökben megrendülhet. Adókérdésekben önökre így is rájár a rúd. Hiszen adótörvényeket módosítunk, költségvetést fogadunk el akkor, amikor a NAV vezetése éppen külföldön nyaral. Netadót akarnak bevezetni; amikor látják, hogy teljes a felháborodás, korosztálytól függetlenül, akkor egy kicsit ültetik ezt az ügyet. Szappanadót, kafetéria megadóztatását, művirágadót vezetnek be, amikor a vezetők éppen kint nyaralnak.

Miniszter Úr! A választópolgárok nem erre hatalmazták fel önöket. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egy európai demokráciát kéne önöknek fenntartani, ezt várjuk el önöktől. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu