LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársam! Először is jó hírt tudok közölni a Földművelésügyi Minisztérium és a Gazdasági Minisztérium gyümölcsöző együttműködése okán, hiszen a parlagfű ellen küzdő társadalmi szervezetek, akik, azt hiszem, hogy minden parlamenti képviselőtársamat és a tárcákat is megkeresték ennek a 642 millió forintnak a sorsa miatt, ezt a pénzt vissza fogják kapni. Szerdán a Gazdasági Minisztérium pénzügyi rendelkezései alapján a kormány meghozza ezt a döntést. Tehát képviselőtársam múltkori kérdése nem volt hiábavaló, sikeres a képviselői tevékenysége. Örül a kormány, hogy helyrehozhatja ezt a hibát.

A második megjegyzésem, hogy ebben a világban, amelyben élünk 2004 óta, az úgynevezett Európai Unióban adószakértőként mindig a baloldali pártokat lehet felsorolni. Az európai adórendszer, amely a teljesítményt, a sikert, az eredményt bünteti, egy totálisan baloldali találmány. (Moraj az MSZP soraiban.) Ha valakinek van elszámolnivalója adóügyben, adózási ügyben, az kifejezetten a baloldali pártok európai tömörülése, benne az MSZP is. Érdemes megnézni, hogy 2002 és 2010 között (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) milyen adókat vezettek be, és hogyan gyakorolták az adópolitikát önök. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu