FODOR GÁBOR (független): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Interpellációm címe megegyezik azzal a kérdéssel, amit a Fidesz helyi önkormányzati frakciója tett fel népszavazásra 2008-ban, amikor az Apollo Tyres gumigyár Gyöngyösre telepítését tervezte a szocialista kormányzat. A Fidesz akkor változatos érvekkel hozakodott elő, ekkor még ugyanis azt mondták, Gyöngyös és a Mátra környezete annyira túlterhelt, hogy a térség nem visel el újabb szennyezőforrást. Emellett a Fidesz azzal érvelt, hogy az üzem működése évente 800 ezer köbméter vizet igényelne, amit lehetséges, hogy nem képes fedezni a térség ivóvízbázisa.

Ma 2014-et írunk, és a Fidesz-kormány a beruházás legnagyobb támogatója. Joggal merül fel a kérdés, mi változott azóta. Gyöngyösi térségű és illetőségű liberálisként természetesen nem vagyok ellenére a külföldi beruházásoknak, ha azok munkahelyeket teremtenek, főleg a hátrányos helyzetet illetően, és az Apollo Tyres ilyen. Azonban környezettudatos politikusként, korábbi környezetvédelmi miniszterként muszáj feltennem a kérdést, hogyan látják biztosíthatónak, hogy azok a környezeti károk, amelyektől önök néhány éve féltették a térséget, végül nem következnek be.

(15.10)

Miért gondolják ma már, hogy a jelenleg 28 milliárd forintra taksált állami támogatás meg fog térülni? Végül pedig azt kérdezném, nem tartják-e összeférhetetlennek, hogy a Gyöngyöshalászon fekvő föld, amelyet most busás haszonnal értékesíthetnek, a cégbírósági adatok és sajtóhírek szerint az előző, a döntéseket meghozó önkormányzat pénzügyi bizottsága tagjának veje tulajdonában áll. Köszönöm válaszát.

Forrás: parlament.hu