VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt gondolom, a bankolás egy új időszaka fog következni, ahogy az államtitkár úr mondta, az egyoldalú módosítások időszaka lejárt, lejárt az apró betűs korszak. Eddig félelemmel mentek be az ügyfelek egy-egy bankba, hiszen nem mindig tudtak magukkal vinni közgazdászt, nem mindig tudtak magukkal vinni egy jogászt. Most a fair bankokról szóló törvénnyel kapcsolatban, amit elfogadunk, el lehet majd mondani, hogy bátran betérhetnek egy-egy bankba, és egy olyan szerződést tudnak maguk elé venni, olyan szerződést kapnak, amely biztosítékot jelent számukra a törvény kapcsán, hogy nem lesz egy olyan időszak, ami volt 2002 és 2010 között.

Köszönöm szépen a válaszát, tisztelettel elfogadom. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu