DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szomorúan látom, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter jött, elmondott egy ötperces monológot, utána már el is ment, és nem várta meg a reakciókat; egyébként pedig nagyon örülök, hogy Vargha Tamás államtitkárként itt van, és végighallgatja a honvédelemmel kapcsolatos véleményeket. A honvédelmi miniszternek ez a hozzáállása, hogy öt percben előad egy sikertörténetet, azt gondolom, gyalázat, és egyébként ez mutatja, hogy a kormány és a honvédelmi politikai vezetés hogyan kezelte az elmúlt négy évben a Magyar Honvédséget.

A miniszter úr említette a kiváló teljesítményt. Egyetlenegy kiváló teljesítményt lehet mondani, ez pedig a katonáink teljesítménye; azért, mert kiválóan képzettek, kiválóan dolgoznak, és nagyon magas szintű teljesítményt nyújtanak, annak ellenére, hogy egyébként évek óta milyen helyzetbe kényszerítették őket a rossz politikai döntések. Ezzel szemben pedig van egy olyan gyalázatos tevékenység, amivel leépítik a Magyar Honvédséget, folyamatos rombolást láthatunk az elmúlt időszakban.

Nagyon büszke volt rá Hende Csaba, ahogy hallottam, hogy itt 5,7 milliárd forint állami támogatással sikerült növelni a honvédség költségvetését. Tehát azok után, hogy az elmúlt négy évben egy teljes éves költségvetésétől, körülbelül 200-250 milliárd forinttól fosztották meg a honvédséget, azt gondolom, erre az 5,7 milliárd forintra semmiképpen nem lehetnek büszkék.

Említette a szocialista kormányokat is, viszont azt azért megkérdeztem volna tőle, ha itt marad, hogy azok a fejlesztési programok, amelyeket felsorolt ? a rádiók, a gépjármű-beszerzési program (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) ?, nem emlékszik-e arra, hogy honnan indultak, ugyanis ezeket a szocialista kormányok indították el. És azt gondolom, a béremelés ? elnézést, és köszönöm a türelmet ? pedig a minimum volt, amit most már megadhattak az állománynak, és nagyon dicséretes, hogy egyáltalán adnak nekik ilyen béremelést is. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu