APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Tisztelt Kontrát Államtitkár Úr! Ünnepélyesen bejelentem, hogy ön néhány perccel ezelőtt bekapta a horgot. Előre tudtam, hogy azt fogja válaszolni a korrupciós felvetésemre, amit válaszolt, úgyhogy nagy tisztelettel azt kérem öntől, hogy biztosítson egy személyes megbeszélésre lehetőséget, és érdemi információkat fogok tudni a tudomására hozni. Ugyanis az, hogy bizonyos településeken közismert bűnözők szabadon grasszálhatnak, akár kábítószeresek, kábítószer-kereskedők, akár egyéb bűnözők, az valószínűleg két dolognak lehet a következménye: vagy a korrupciónak, vagy a rendőrség elhibázott, aránytalanított vamzerpolitikájának vagy a kettő keverékének. Ettől természetesen konkrétabb ismeretanyagom is rendelkezésre áll, úgyhogy szándékomban áll önt ez ügyben megkeresni.
El lehet kezdeni egy közös munkát, és kíváncsi leszek, hogy egy-másfél éves kivetítésben vagy kifutásban milyen eredménye lehet esetleg ezeknek az eljárásoknak, ugyanis ezek nem hagyományos, hanem speciális eszközöket igényelnek, úgyhogy bízom benne, hogy érdemi fordulat történik akár a közvetlen környezetemben, akár Magyarország több pontján. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés