DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnos az érintettek, akikre reagálni szeretnék, nincsenek jelen, úgy látszik, fontosabbnak tartották elmondani a valótlanságokat, aztán gyorsan megpattantak.
Szelényi képviselő asszony mindenféle láthatatlan tervekről beszélt. A láthatatlan terveknek az a sajátossága, hogy mindenki azt lát bele, amit szeretne. Nyilván ez motiválta Schmuck Erzsébetet is arra, hogy belelásson a költségvetésbe olyat, hogy forráskivonás történik az oktatásügyből, illetőleg azt mondta, hogy nem tudja, hogy milyen költségvetést olvasott. Szeretnék neki segíteni. Valószínűleg az MSZP-SZDSZ-kormány valamely korábbi, valószínűleg 2008-as vagy 2009-es költségvetését, mert a jelen költségvetésben nem forráskivonás van az oktatásügyben, hanem forrásnövelés van. A köznevelés egészét mintegy 8 százalékos forrásbővülés jellemzi, a felsőoktatás területén közel 15 százalékos forrásbővülés van a költségvetésben.
Úgyhogy tisztelettel javaslom a pontos és szövegértő olvasást mindkét képviselő asszonynak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés