TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az imént Kulcsár képviselő úr egy fontos mondatára szeretnék reagálni, amelyben megjelölte a Balmazújváros-Hajdúnánás közötti útnak a felújítási szükségességét. Hajdúböszörményt mondott, de minden bizonnyal, hiszem azt, hogy a hajdúnánásira gondolt, a 3323-as útra.

Hadd mondjam el, hogy a következő hónapokban, áprilisban körülbelül megindul az a program, amelyet a magyar kormány 50 milliárd forintos keretben az 1-es, 2-es, 3-as számú főutak felújítására fordít, de ebbe már nem férne bele a 3323-as számú út. Viszont most hallottam a Közúttól, és örömmel tájékoztatom, hogy 500 millió forintos összegben hozzákezdenek az út felújításához, amely 14 100 méter hosszú, és valóban nagyon rossz állapotban van. A korábbi költségvetése, a 2,2 milliárd forintos összeg az valóban megállja a helyét, de egy tételben, egy hullámban nem tudjuk teljesíteni. (Gőgös Zoltán: 500 millió, 14 kilométer? Ez nem Közgép akkor.)

Fontos lenne, de ha már itt hallok beszólásokat, akkor jelzem, hogy az M35-ös építésénél az az út nagyon-nagyon igénybe lett véve, tönkretették, mondjuk így, és akkor nem került felújításra. Most pótolni fogjuk, de egyből nem tudjuk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu