DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szerintem nyugodtan kijelenthetjük azt, amit államtitkár úr is már szóba hozott, nevezetesen, hogy ezt a törvényjavaslatot azért mind a korábbi vita során, mind pedig a Törvényalkotási bizottságban is alapvetően konszenzus fogadta és övezte.
Ha megnézzük az összegző jelentést, akkor szerintem, aki csak egy picit is figyelmesen megnézi, láthatja, hogy azok a javaslatok és felvetések, amelyek az általános vita során itt a plenáris ülésen elhangzottak, beépültek a szövegbe. Ebből következően bízvást mondhatjuk, hogy ez egy mindenkinek az álláspontját valamilyen módon tükrözni képes, ha úgy tetszik, akkor kölcsönös kompromisszumokat tartalmazó törvényjavaslat. Ugyanis ne felejtsük el, itt a plenáris ülésen került felvetésre az, hogy a hivatal elnökének a kritériumrendszerét, hogy ki pályázhat, szabályozni kellene a törvényben. A törvénybe ez be is került, éppen Szilágyi képviselő úr vetette fel.
Ugyancsak itt, a plenáris ülésen került szóba az, hogy a stratégia kidolgozásába érdemes lenne bevonni mindazon nagy felsőoktatási intézmények rektorait, akik korábban is már meg jelen helyzetben is ilyen tevékenységgel érintettek lehetnek. Ugyancsak a plenáris ülésen merült fel az a kérdés, hogy az alapkutatások során, ahol mégiscsak a kiindulópontok mikéntjét tudományosan illik megítélni, hogy van-e abban valamiféle ráció, ahhoz tudományos fokozattal rendelkező embereket kérjünk fel, és ezek mind-mind beépültek a törvényjavaslatba.
Azt gondolom, hogy mindezeket alapul véve és figyelembe véve a törvényjavaslat bízvást számíthat minél szélesebb körű támogatásra. Nagyon remélem, hogy így is lesz.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés