HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. A vízvezeték-hálózat rossz állapota és egyes külterületeken a hiánya nem új keletű probléma Tamásiban. Például nemcsak hogy nincs, de eddig sem volt vezeték a település nagy részén. Ennek következtében mindjárt nem egy, hanem két okból is zacskós ivóvizet kell szállítani Tamásiban több helyen. A vezetékes vizet a felszaporodott baktériumok miatt ugyanis erősen fertőtleníteni kell, így az egy év alatti csecsemők és a várandós anyák részére átmenetileg nem alkalmas fogyasztásra. Ők is és a külterületen élők is zacskós vizet kapnak, fejenként 3 litert naponta. Ezzel főzhetnek a kismamák, és a babáknak való tápszert is ebből lehet elkészíteni. A külterületeken ivóvízvezeték híján kapnak zacskós vizet a lakók, de fejenként további 17 litert tartállyal szállítanak a rácvölgyi, a kosbai, az öreghenyei és a tuskósi részen élőknek.

Pár héttel ezelőtt még úgy tűnt, megoldódik a város ivóvízgondja, azonban azóta kiderült, hogy Tamási ivóvíz-beruházásra vonatkozó pályázata nem kapott zöld utat. A fejlesztésre kiírt körülbelül másfél milliárd forintos pályázat kétfordulós volt. Az elsőn, amelyik az előkészületekre, a tervek elkészítésére vonatkozott, a társulás minden tagja eredménnyel szerepelt. Most az érintett települések vezetői azért lobbiznak, hogy az új uniós fejlesztési ciklusban rögtön bekerülhessenek a programba. Több ezer ember egészséges ivóvízhez jutása a tét. Ha gyors döntés születne és minden jól megy, akkor nem évek, hanem csak hónapok kellenek ahhoz, hogy Tamásiban mindenki számára fogyasztható, egészséges ivóvíz legyen a csapban. Most ez a tét.

Tekintettel arra, hogy az az ivóvízminőség-javító beruházások lényege, hogy az európai uniós szabványoknak és a magyar előírásoknak is megfeleljen az ivóvíz, és a Tamásiban élők ehhez juthassanak, kérdezem önt, kapnak-e segítséget terveikhez az érintett települések? Összefoglalva: mikor lesz iható ivóvíz Tamásiban? (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu