KULCSÁR GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Rövid leszek, nem használom ki a rendelkezésemre álló időkeretet, hisz az általános vitában részletesen elmondtuk a kritikáinkat, és az is elhangzott, hogy az egész törvényjavaslatot nagyjában-egészében támogatni tudjuk. A hadiözvegyek járadékának emelése egy fontos kérdés, és ezzel természetesen egyetértünk. Azt viszont sajnáljuk, hogy nem támogatták a módosító javaslatainkat.
A hadiárvákkal kapcsolatos javaslatról Staudt Gábor beszélt már előttem, illetve említette a közszolgálati egyetemmel kapcsolatos részt, amit ki szerettünk volna venni a törvényjavaslatból. Nem tartjuk helyesnek, hogy a külföldieknek is megnyitják azt a lehetőséget, hogy a honvédtiszti képzésben részt vegyenek.
A támogatott módosító javaslatot jónak tartjuk, azt is tudjuk támogatni; és mindent mérlegre téve, annak ellenére, hogy nem támogatták, nem fogadták be a módosító javaslatainkat, a törvényjavaslatot a Jobbik támogatni fogja.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés