DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2014. december 11-ei ülésén megtárgyalta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról szóló T/2080. számú törvényjavaslatot.
A benyújtott törvényjavaslat célja a dohányboltban forgalmazható termékkör ésszerű, minimális bővítése olyan termékekkel, amelyek a trafikok árukínálatához szervesen kapcsolódnak. A javaslat lehetővé teszi elsősorban a tömegközlekedési jegyek árusítását, valamint mobiltelefon-egyenleg feltöltését. A javaslat ezenkívül megemeli azt a küszöböt, amelyet követően újabb dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság kiírását a törvény kötelezővé teszi. A javaslat továbbá a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. feladatává teszi, hogy intenzíven működjön közre a dohányzás visszaszorításában és az egészségvédelmet érintő feladatokban.
A bizottsági ülés során a tagok megtárgyalták a Gazdasági bizottság módosító javaslatát, amelyet bizottságunk 20 igen és 5 nem mellett támogatott. A bizottság az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést 20 igen és 6 nem mellett elfogadta. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés