FARKAS SÁNDOR, a Mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Mezőgazdasági bizottság december 9-ei ülésén került sor az előttünk lévő törvényjavaslat részletes vitájára, amely a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működésével összefüggő egyes agrártárgyú törvények módosításáról szól.

Az ülésen a törvényjavaslatot megvizsgáltuk, megállapítottuk, hogy az megfelel a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A vita során röviden tárgyaltunk a módosító javaslatokról, megállapítottuk, hogy azok megfelelnek a szintén határozati házszabály 42. §-ában foglalt követelményeknek. Végül a korábban benyújtott módosító javaslatok közül egyet sem támogatott a bizottság. Ennek oka az volt, hogy az ülésen egy olyan bizottsági módosító is megfogalmazásra került, amely többek között azokat a problémákat is kezelte, amelyek a képviselői módosító javaslatok témái voltak.

A bizottsági módosító indítványokban többnyire vagy részben jogtechnikai módosítások szerepelnek, de több fontos lényegi változást is magában foglal, például a módosítás egyértelműen tisztázza, hogy az őstermelői igazolvány kiállítása és érvényesítése tárgyi díj- és illetékmentes eljárás; vagy az esetleges összeférhetetlenség elkerülése érdekében a szaktanácsadási szolgálat felügyeleti ellenőrzését nem az agrárkamara végzi, nem a hatáskörébe tartozik. A kamarai adóalanyi státus pedig az eddigiekhez képest változatlan maradt.

Az eredeti javaslat még több agrártárgyú törvény rendelkezéseinek módosítását is tartalmazta, ám ezek a bizottsági módosítóval kikerültek az indítványból, többnyire azért, mert a javaslatok később más jogalkotási és egyéb szabályozási eszközzel kerülnek majd megvalósításra. A bizottsági ülést az általunk megfogalmazott módosítási javaslatokat magában foglaló, a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat elfogadását követően egy viszonylag rövid részletes vitával zártuk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu