GLATTFELDER BÉLA nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. A törvény-előkészítő bizottság és a Gazdasági bizottság által elfogadott módosító javaslatokról előttem már többen szóltak. Ezek valóban jobban értelmezhetővé teszik a törvényt, még a címét is értelemszerűen megváltoztatják. Egyértelműbbé teszik, hogy a nyitva tartás az adventi időszakban lehetővé fog válni, és egyértelművé teszik azt is, hogy azok a bolttulajdonosok is nyitva tarthatják a boltjaikat vasárnap meghatározott feltételek mellett, akiknek a befolyása az adott boltban egyötöd tulajdoni hányadig terjed.

Az Európai Unióban több tagállamban van hasonló szabályozás. Ezek a szabályozások az Európai Unió jogi előírásaiba nem ütköznek. Ezt a jogértelmezést az Európai Bíróság már több alkalommal kimondta és megerősítette. A kormány megítélése szerint a törvényjavaslat miatt az emberek nem fognak kevesebbet vásárolni, következésképpen az adóbevételek nem fognak csökkenni, és nem számítunk arra sem, hogy a törvényjavaslat elfogadásának túlzott foglalkoztatási következményei lennének, hiszen mivel az emberek ugyanannyit fognak vásárolni, mint korábban, ezért nyilvánvalóan a kereskedelemben sem fognak kevesebben dolgozni.

A turizmus számára fontos kérdéseket egy kormányrendeletben kívánjuk majd szabályozni. Magyarán, olyan kormányrendelet fog születni, amely a turizmus szempontjait messzemenőkig figyelembe fogja venni. Mindezeknek a fényében a kormány a törvényjavaslat elfogadását támogatja.

Forrás: parlament.hu