ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Unió közeledési politikájának egyik senki, még az olyan megátalkodott EU-szkeptikusok által sem vitatott axiómája, hogy versenyképes gazdaság csak akkor lesz, hogyha jól kiépített közlekedési hálózat társul mindehhez; mondjuk, nekünk, magyaroknak Széchenyi István vagy éppen Sina György óta, őutánuk ezzel sok újat nem mondtak. A vasúti ingatlanokkal összefüggő ingatlan- és területfejlesztési lehetőségeket, például a sokat hangoztatott vasútüzemi hálózati vagy a szintúgy szépen hangzó intermodális csomóponti fejlesztéseket viszont nagyban meghatározza az az anomália, amiről szólni kívánok.

A földhivatali bejegyzés hiánya és a tervezett telekátalakítás befejezetlensége nagyban akadályozza a fejlesztések normális ütemű végrehajtását, a korszerű, versenyképes, szóval, a Jobbik olvasata szerint utasbarát vasútüzem kialakítását. Mindezt persze megfelelő körültekintés és tiszta közélet mellett, visszaosztott tíz-húsz-akárhány százalékok, valamint mutyik nélkül lehet csak megvalósítani, hiszen Theodore Roosevelt óta tudjuk, hogy az iskolázatlan ember talán el tud lopni valamit egy tehervagonról, de az, aki egyetemre is járt, el tud lopni egy egész vasutat. Ugyan nem az ingatlanhasznosítás területéhez kapcsolódik, de újfent kénytelen vagyok utalni a MÁV-Cargo hazaárulással felérő elkótyavetyélésére.

Az ingatlanokkal kapcsolatosan a Jobbik már három és fél évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a MÁV akkori számviteli nyilvántartásában mintegy 132 ezer tétel szerepel, amelyek közül 113 ezer épület és építmény, míg 19 ezer földterület. Viszont ezzel szemben a földhivatali nyilvántartás csupán 16 ezer földingatlant tartalmazott, amelyből 6500 volt kincstári, 9500 pedig MÁV-tulajdonú.

Az eltelt két év és a 2013-as nemzeti közlekedési stratégia még mindig úgy fogalmazott, jelesül a Déli pályaudvar mint potenciális ingatlanfejlesztési terület kapcsán, hogy annak tulajdonjogi és nyilvántartási helyzete rendezetlen. A január végén történt, a pályaudvar ideiglenes, de mégiscsak többhetes lezárását eredményező földcsuszamlás elképesztő erővel világítja meg ezt az egész bizarr helyzetet.

A Délihez vezető vasúti alagút feletti rész egy laikusok számára is jól láthatóan összefüggő, egységes terület, annak gondozása, karbantartása viszont mégis egymástól külön történik, hiszen egyik fele MÁV-, míg a másik fele önkormányzati tulajdonú, holott teljesen logikusnak kellene lennie, hogy egy ilyen fontos műtárgy, illetve annak környezete egyetlen kezelőt, egyetlen felügyelőt igényel, hiszen sok bába közt nemcsak a gyermek, de úgy látszik, egy alagút is elveszhet.

A felröppent hírekkel, amelyek szerint a rossz helyre irányított bozótirtó közmunkások ténykedése vagy a nem megfelelően elvezetett vizek károkozása eredményezte a súlyos fennakadásokat okozó esetet, valamint az összeesküvés-elméletek kategóriájába sorolható elképzelésekkel, amelyek szerint a Déli kiiktatásának forgatókönyvét akarták ezzel tesztelni, és a végleges szakvélemény eredményével most nem kívánok foglalkozni. Végső soron persze értékes adóforintok, az adófizető polgárok befizetései bánják a dolgot. Egy biztos, a közösségi közlekedésre rászoruló, munkájukért remegő dolgozó emberek, az iskolába járó diákok, az ügyeiket intézők vagy családjukhoz utazók azt szeretnék, hogy ne kelljen a szükségesnél hosszabb időt utazással, munkába, iskolába járással tölteni, mindez pedig maximálisan biztonságos körülmények között történjen.

Kérdezem, hogy miért nem történt eddig semmi a hasonló eseteket eredményezhető tulajdonjogi káosz és a vele együtt járó késlekedés felszámolására. Ismervén a Kelenföld jelenlegi szűk keresztmetszetéből adódó nehézségeket, érdeklődöm továbbá, hogy a bekövetkezett természeti kár fényében mi az illetékesek véleménye a 2-es és a 4-es metró metrószinten történő összekötéséről, valamint arról, hogy ez Gazdagrét érintésével olyan műszaki megoldás lehetne, amely a főváros, ezen belül Újbuda közlekedését, az itt élők életminőségét jelentősen javíthatná, s gondos gazdálkodás mellett még a beruházás költségei is teljes egészében megtérülnének a felszín hasznosításából. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu