ELNÖK: Megköszönöm miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Az azonnali kérdések tárgyalásának végére értünk.

Mielőtt a kérdések tárgyalására rátérünk, a következőkben kívánom a tisztelt Országgyűlést tájékoztatni.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napon az Országgyűlés ülésén az LMP képviselőcsoportja a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/2250. számú törvényjavaslat napirendről történő levételét kezdeményezte. Erről az Országgyűlés kézfelemeléssel határozott.

A Fidesz-frakció kezdeményezésére az Országgyűlés elnöke a tv-stúdióban a jegyzőkkel ellenőriztette a kihirdetett eredményt. A határozati házszabály 25. § (5) bekezdésének megfelelően az Országgyűlés elnöke felülvizsgálta az általa kihirdetett eredményt, és megállapította, hogy az LMP képviselőcsoportja indítványát az Országgyűlés nem fogadta el.

A helyesbített eredmény alapján a törvényjavaslat vitája része az elfogadott napirendnek.

Tisztelt Országgyűlés! Ügyrendi kérdésben kért szót Szél Bernadett képviselő asszony. Mielőtt megadnám a szót, jelezném a képviselő asszonynak, hogy erről a kérdésről ma a Házbizottság is folytatott egyeztetést; Schiffer képviselő úr jelen volt az egyeztetésen. Öné a szó.

Forrás: parlament.hu