ELNÖK: Köszönöm szépen. Mint hallhattuk, képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 98 igen szavazattal, 27 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! 11 óra 7 perc van, az interpellációs időszak végéhez értünk.
Most soron következik a „Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra” című politikai vita, amit Rogán Antal és képviselőtársai kezdeményeztek. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/2956. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Felkérem Földi László jegyző urat, hogy ismertesse a politikai vita menetét.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés