KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Látványos kudarcba fulladt Orbán Viktor látogatása Lengyelországban. Jelentős zavar alakult ki annak kapcsán, hogy Jarosław Kaczyński nem volt hajlandó találkozni a miniszterelnök úrral. Hogy mentse a kínos helyzetet, a Miniszterelnökség által kiadott közlemény cáfolta, hogy egyáltalán bárki kezdeményezett volna ilyen találkozót a lengyel Jog és Igazságosság párt elnökével, ám ennek ellentmond a lengyel párt közleménye, miszerint a találkozó kezdeményezése igenis megtörtént, és a magyar miniszterelnök környezetéből érkezett. A közlemény arra is kitér, hogy azért nem került sor erre a találkozóra, mert egész egyszerűn nem látták értelmét, ugyanis Orbán Viktor ‑ idézem – „rombolja az európai szolidaritást”.

Kudarcnak tekinthető a lengyel miniszterelnökkel való találkozó is, aki a lengyel sajtó álláspontja szerint keményen bírálta a magyar miniszterelnök politikáját. A lengyel viszony megromlása pedig egyértelműen a magyar külpolitika egyoldalú oroszbarátságára vezethető vissza. Ez egyébként kiderült a lengyel pénzügyminiszter és a lengyel olajtársaság elnöke által folytatott, még 2014. augusztusi beszélgetésből, amikor már-már Simicska Lajos-i magasságokban minősítették azt, hogy Orbán Viktor és Putyin milyen aktust folytatott egymással a tárgyalásain.

Tisztelt Miniszter Úr! Miért hazudtolja meg egymást a Miniszterelnökség és a lengyel Jog és Igazságosság párt közleménye? Ki nem mond igazat? Kezdeményeztek találkozót vagy nem Kaczyński pártelnök úrral? Mit tervez a kormányzat, hogy helyrehozza az orosz-magyar kapcsolat miatt elmérgesedett magyar-lengyel viszonyt? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu