V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A balmazújváros-lászlóházi veszélyeshulladék-bértároló telep az 1980-as években épült azzal a céllal, hogy ipari vállalatok hasznosításra, ártalmatlanításra váró hulladékai biztonságos átmeneti tárolásáról gondoskodjon. Mivel eredetileg is veszélyes hulladékok tárolására építették, ezért megfelelő műszaki védelemmel ‑ például aljzat, kármentő árok, monitoringhálózat ‑ látták el. Az átmenetiséget azonban másként értelmezték a veszélyes hulladékot ott hagyók. Amit tettek, úgy gondoljuk, hogy az kimeríti a bűncselekmény fogalmát. Ezért is tett feljelentést környezetszennyezés miatt az illetékes felügyelőség. A környezeti károk elkerülése és a közvetlen veszélyelhárítás érdekében a kormány átvállalja az intézkedést, de ehhez a szükséges forrást elő kell teremtenie, mégpedig a felelősök helyett az adófizetők pénzéből.
Lássuk, hogy mit tett eddig a felügyelőség. A hordókból kiszóródott hulladékot összegyűjtötték, a sérült hordókat átcsomagolták, kijavították a tároló megrongált kerítését, megoldották a telep őrzését. Rendszeresen tartanak helyszíni szemlét, és intézkedéseiknek köszönhetően a szennyezés nem jutott ki a telepről. Ezt bizonyítják a 2015. február 2-ai laborvizsgálatok eredményei is.
Válaszolva képviselő úr konkrét kérdésére: a Földművelésügyi Minisztérium a környezet veszélyeztetésének megszüntetése érdekében elkészítette és a kormány elé terjeszti a balmazújváros-lászlóházi veszélyeshulladék-lerakó és a hátrahagyott környezeti károk ütemezett rendezését biztosító döntés-előkészítő anyagot.
Köszönöm, hogy képviselő úr remélhetőleg elfogadja ezt a választ. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés