DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztában vagyok azzal, hogy tíz percem van, ezért nem is szeretném kihasználni most a tíz percet. A kisebbségi véleményre szeretnék reagálni. Ezt megtettem a bizottsági ülésen is, de úgy látom, hogy nem voltam hatással Tukacs képviselőtársamra. (Tukacs István: Az ember formálódik!)

Mindjárt kezdeném az egyik ténybeli tévedésével: a GYEMSZI-től semmilyen feladat nem kerül át az OEP-hez. OEP-től OEP-re kerül feladat, a hatósági jogalkalmazó tevékenységek kerülnek át mindösszesen a területi OEP-szervezetektől.

(19.50)

Az általános vitában megvitattuk a politikai hovatartozását a kormánymegbízottaknak. Tisztelt képvi­selőtársaim, ezen az alapon a miniszternek is van közigazgatási hatásköre, ahogy a kormánymegbízottnak is lesz az új törvényjavaslat alapján, a végrehajtó hatalom része maga az egész rendszer. A jogorvoslati lehetőség minden ügyfélnek rendelkezésére áll, hogyha az államigazgatásban nem elégedett a határozathozatallal, ott van még a bíróság mint jogorvoslati lehetőség.

Tisztelt Képviselőtársak! A kiemelt beruházások nem jelentik a Kbt. mellőzését, tehát a közbeszerzési szabályok mellőzését, az eljárási határidők rövidebbek.

Ami pedig az eljárási költségeket illeti, azok csökkenni fognak, hiszen eddig külön a szakigazgatási szerveknél is kellett eljárási költséget fizetni és általános igazgatási szolgáltatási díjat vagy költséget is kellett fizetni. Ezeknek most, mivel egy eljárásban vannak, egy része csökkenhet a jövőt illetően.

A környezetvédelmi feladatok ellehetetlenülése nem fog megtörténni, tisztelt képviselőtársaim, hiszen maga a szervezet - ahogy szoktuk mondani - tokkal-vonóval kerül át a kormányhivatalhoz, a laborokkal, ugyanazokkal a munkatársakkal, vezetőkkel, illetve a számítógépekkel és berendezésekkel. Az ügyfeleknek ugyanoda kell menni, ahová eddig, szervezetileg integrálódik a 11 környezetvédelmi hatóság a kormányhivatalba.

Ami pedig a kormányablakot illeti, talán képviselőtársam figyelmét elkerülhette, hogy az okmánycsaláddal kapcsolatos ügytípus jóval kevesebb, mint ma, amíg 265 ügytípust lehet intézni a kormányablakokban, ennél jóval több, ennek a fejlesztése jelenleg is folyik, és nemcsak okmányirodai tevékenységet végez, hanem az állami feladatok közül a Magyar Államkincstártól államkötvényeket árulnak, illetve a Széchenyi-programirodában vállalkozók számára nyújtanak szolgáltatást.

Ennyit szerettem volna a kisebbségi véleményre előzetesen reagálni. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu