DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését, mert egy fontos tévhitre világít rá, és akkor talán most alkalmam nyílik arra, hogy ezt egy példával jól be tudjam mutatni önnek, hogy mit jelent a „maradványterületek” kifejezés.

Egy kisajátítási eljárásban az alapvető kérdés az aranykorona-érték kérdése. Az aranykoronát váltja meg az állam. A „maradványterületek” arról szól, hogy történik egy kártalanítás az aranykorona-igény szerint, de ennél több területe volt annak a szövetkezetnek. Tehát az aranykorona, ami az értéket mutatja, megtérítésre kerül, de úgymond marad terület, ezt hívjuk maradványterületeknek, amelyeket ‑ és így rendelkezik ez a törvény is, amit ön említett, hogy azokat viszont ‑ térítésmentesen veszi az állam tulajdonba. Nem azért veszi térítésmentesen az állam tulajdonba, mert szeretne valami rosszat tenni az ott élő emberekkel, hanem azért, mert az értékét annak a termőföldnek ‑ még egyszer hangsúlyozom, amit aranykoronában adnak meg ‑ megtérítette a kisajátítási eljárás során. Itt is erről az esetről beszélünk.

Egyébként a szóban forgó területre pontosan 102 millió 708 ezer forintot fizetett ki kártalanításként az állam. Ez 15 évvel ezelőtt történt. A maradványterületekre vonatkozóan, mint ahogy a törvény is rendelkezik róla, azok nem kártalanításért - mi­után azt az aranykoronában megtérítette ‑, hanem a törvény erejénél fogva kerülnek az állam tulajdonába.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu