DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársam! Ahogy elmondtam, a kormány figyelemmel kíséri, és nagyon fontosnak tartja a hátrányos helyzetben lévő dohánytermesztők jövőbeni munkáját. Az egyeztetések során biztosítottuk őket afelől, hogy a kormány megoldja ezt a kérdést, ezért a melegházakban, fóliasátrakban ma már valóban a dohánymag vetésének meg kellett történnie. Nagyon remélem, hogy nem lesz fagy, megfelelő védekezéssel nagyon szépen fog kikelni a palánta, és eredményes termelést fognak tudni az idén végrehajtani.

Azt gondolom, hogy az az 5 milliárd forint, amelyet a kormány biztosít a dohánytermesztőknek, megfelelő módon és megfelelő mértékben tudja segíteni és támogatni ezt a támogatást, mert a magyar kormány számára a vidéken élők megmaradása és foglalkoztatása elsőrangú kérdés. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu