TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Folytatva a történetet, letelt az öt év, és eljött az ideje annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank, most már összeolvadva a PSZÁF-fal, megkezdje a vizsgálatot ennél a pénzügyi intézménynél, pénzügyi vállalkozásnál. És hogy, hogy nem, már az első nap minden kiderült, hiszen a bank vezetői vagy tulajdonosai, látva azt, hogy egy más típusú ellenőrzéssel állnak szemben, és hogy az ellenőrzést végzők azonnal rávilágítanak a hiányosságokra, lényegében elismerték azt, hogy problémák vannak a pénzügyi vállalkozásnál, és ez valóban felgyorsította a tényfeltárást.
Egyetértünk képviselő úrral és a Fidesz-frakcióval abban, hogy a felelősöket meg kell találni, a felelősöket számon kell kérni, a felelősök el kell hogy számoljanak a 100 milliárddal akár így, akár úgy, és ha ezért büntetés jár, azt pedig meg kell hogy kapják. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés