B. NAGY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2015. március 12-ei ülésén megtárgyalta az egyes agrártámogatási tárgyú törvények módosításáról szóló T/3412. számú törvényjavaslatot.
A bizottsági ülés során a tagok a Mezőgazdasági bizottság kilencpontos tartalmi és technikai jellegű módosító indítványait 22 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag támogatta. Jelen törvényjavaslat a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításával bevezeti a befogadó nyilatkozat intézményét olyan támogatások esetében, ahol előzetes részfizetés történik, majd az időszak végén kerül elszámolásra a támogatás az ügyfelekkel.
A módosítás biztosítja továbbá, hogy a területalapú támogatások zöldkomponensének alkalmazása során figyelembe vehető ökológiai célterületek körében a támogatást igénylő földhasználó támogatható területével közvetlen határos tájelem is elszámolható legyen a támogatásban. A fentieken túlmenően a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal egységes mezőgazdasági ügyfél-nyilvántartási rendszerének adatszinkronizálásához szükséges még a jelen módosítás.
A módosító javaslatról történő állásfoglalás mellett a Törvényalkotási bizottság további módosításra irányuló szándékot fogalmazott meg, amely 23 igen, 6 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett került támogatásra. A bizottság az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést 24 igen és 7 tartózkodás mellett elfogadta. Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés