FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, a mostani törvénytervezet vitájában létfontosságú kérdésekről beszélünk, hiszen létfontosságú a termőföld védelme, ami sokaknak a megélhetést, a mindennapi betevő falatot jelenti. A gazdálkodók számára a termőföld maga az élet. A gazdák adják meg számunkra annak lehetőségét, hogy jó minőségű magyar terméket vásárolhassunk, vagyis mindannyiunk számára fontos, hogy a termőfölddel kapcsolatos szabályok rendezettek legyenek.
Ez nemzetgazdasági érdek is, hiszen ha Magyarországon megéri gazdálkodóként dolgozni, mert olyan törvényi hátteret teremtünk, akkor a vállalkozók bevételei is emelkednek. Magyarországon nincs olyan ember, akit nem érint valamilyen szinten a termőfölddel kapcsolatos szabályozás. Mint ahogy államtitkár úr is említette, a Fidesz vezérszónoka is említette, hogy ez a törvénytervezet, ami előttünk fekszik, valóban négy fontosabb témakört ölel fel. Nem kívánom ezeket a témaköröket részletezni, hiszen államtitkár úr is említette, Győrffy kollégám is említette ezt a négy pontot.
(17.10)
Én azt tartom kiemelkedőnek, hogy valóban ‑ ahogy államtitkár úr is említette ‑ az élet a dolgokat néha átírja, és szükséges ezeket a változásokat átvezetni a törvényeken is. Ebben én nagyon büszke vagyok arra, hogy a kormány, az FM ezt érzékeli és érzékelte, és a Ház elé hozott egy olyan törvénytervezetet, amelyet csakugyan az élet hozott ide elénk tulajdonképpen.
A KDNP nevében azt kérem tisztelt képviselőtársaimtól, minthogy a KDNP-frakció is támogatja ezt a törvénytervezetet, hogy támogassák szavazataikkal a törvény elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés