FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik évek óta következetesen képviselt programpontja a mindenki számára elérhető alapszintű internetszolgáltatás térítésmentes biztosítása. Ez ügyben kezdtünk most egy országos aláírásgyűjtő akciót is, amellyel célunk a további nyomásgyakorlás a kormányra. Tudjuk jól, hogy milyen sok előnnyel járna az internet terjedése ‑ csak néhányat kiragadva: segítené a távmunka terjedését, a távügyintézés és az elektronikus közigazgatás kiterjesztését ‑, ennek ellenére hazánkban a harmadik legalacsonyabb a szélessávú mobilinternettel rendelkezők aránya az EU-s országok összehasonlításában.
Az internetadó elhibázott, múltba tekintő tervét önök most azzal próbálják kompenzálni, hogy célként tűzték ki 2018-ra azt, hogy mindenhol legyen szélessávú internet, de tudjuk jól, hogy ez csak ott válhat reálissá, ahol meg tudják fizetni a nemzetközi viszonylatban is magas díjakat. A szélessávú internet elterjesztésének fontosságáról beszélt egyébként a Fidelitas újonnan megválasztott elnöke is néhány napja. Tekintsünk el most azoktól a rosszindulatú megjegyzésektől, akik köpönyegforgatásnak nevezik ezt a magatartást, mondván, hogy néhány hónapja még az internetadó bevezetésének tervével pont hogy akadályozták volna ennek a szolgáltatásnak a terjedését. Ne is foglalkozzunk tehát velük, hisz egészen biztosan csak rosszindulatú emberekről van szó, olyanokról, akik azt sem átallottak mondani, hogy ezzel csak a fiatalok között is megcsappant népszerűségüket szeretnék visszaszerezni. Én inkább úgy gondolom, hogy önök végre megértették az idők szavát vagy épp a Jobbik érveit, és belátták, hogy ez igenis szükséges lépés lenne hazánk versenyképességének megteremtéséhez.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdésem tehát mindezek alapján az, hogy támogatják-e a mindenki számára elérhető, alapszintű internetszolgáltatás bevezetését, mely terv a reklámadó bevételéből könnyen kivitelezhető lenne. Mit kívánnak tenni, hogy jelentős árcsökkentés következzen be a szélessávú internet előfizetési díjában? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés