DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Hát, dehogy fogadom el, tisztelt államtitkár úr! (Derültség a kormánypártok soraiból.) Ezek szerint önök számára nemcsak a polgári Magyarország (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) egy politikai termék, hanem a rezsicsökkentés is egy politikai termék. Ugyanis világosan látszik, hogy az a kétszer 10 millió forint bírság mennyire nevetségesen kevés, amit a névleg független intézmény a földgázszállítóra kivetett az elmúlt időszakban. Itt igazából arról van szó, hogy ha ez az intézmény független lenne, akkor akár az engedélyét is visszavonhatná egészen addig, amíg nem szolgáltatja a szükséges adatokat.

Szeretném önökkel tisztán láttatni azt, hogy elfogadhatatlan, hogy ezt az intézményt is bedarálták, és innentől elkezdve a magyar emberekkel fizettetnek drágább rezsit azért, hogy Isten tudja, kicsodák zsebre tehessék az import és a belső ár különbözetéből adódó forintokat. (Balla György: 21 százalékkal csökkent, nem emelkedett!) Önök begyűjtik a magyar emberek pénzét, miközben azzal kábítják őket, hogy rezsicsökkentést hajtanak végre. A magyar kormány államtitkár úr válasza alapján asszisztál ehhez a szégyenletes művelethez. (Dr. Aradszki András: Legalacsonyabb az ára Európában.)

Szégyelljék magukat! (Dr. Aradszki András: Harcolj Brüsszelben! ‑ Taps az LMP soraiból.)

Forrás: parlament.hu