L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, semmi újat nem mondott képviselő úr a múlt heti felszólalása óta (Varju László: Csak az igazat. ‑ Felzúdulás a Jobbik soraiban.) ahhoz képest, amit egy héttel ezelőtt elmondott. Ugyanazt tudom mondani, mint egy héttel ezelőtt, az ön DK-s politikustársa, az egykori MSZP-s polgármester, Gedei József volt az, aki 2008-ban felmondta a szerződést, és ő az, aki HospInvestnek át akarta játszani a kórházat. Tetszik vagy nem teszik, ez a helyzet. Önnek az ön párttársánál kell reklamálnia.

Minél hangosabban kiabál idebenn a Házban, minél többet kiabál a Házban, akkor sem lesz igaza. Sajnos, a tények nem ön mellett vannak. A választópolgárok pedig tisztában vannak azzal, hogy ki az, aki azt a kórházat át akarta játszani annak magánüzemeltetőnek, amelyik már az egri kórháznál is leszerepelt ‑ pont, tisztelt képviselő úr. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu