DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A 2014 és 2020 közötti időszakban a kormány közúti közlekedésfejlesztési céljai között szerepel a megyeszékhelyek, a megyei jogú városok magas szintű közúti kapcsolatainak és a gyorsforgalmi utak még hiányzó részeinek országhatárig történő megépítése. Ezeket a törekvéseket a tavaly nyáron elfogadott nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégia is a legfontosabb feladatok közé sorolja. Ezek a célok az ön által kérdésében említett térségre is vonatkoznak.

Az M4-essel kapcsolatos előzményekre Lázár miniszter úr az előbb részletesen kitért, arra az évekig tartó bizonytalanságra, amit az európai források léte, nem léte, ígérete keltett; ez a szakasz az elmúlt napokban lezárult. A kormány döntött arról, hogy 2015. május 31-ig meg kell vizsgálni Szolnok megyei jogú város gyorsforgalmi úthálózatba való bekötésének lehetőségeit. Az ezzel kapcsolatos fejlesztési tervek áttekintése, az új ütemezés megszabása megkezdődött, ez fogja tartalmazni mind a 405., tehát az Újhartyán és Albertirsa közötti szakasz kérdését, illetve ennek a változata az, hogy Szolnokot és ennek megfelelően Ceglédet az M0-s felől közelítsük meg.

Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy a szolnoki gyorsforgalmi út és az általa érintett térségek bekötése a lehető leghamarabb megvalósuljon. Ennek gyorsítása érdekében a kormány lépéseket tett, és a megfelelő döntéseket meghozta. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu