DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2015. április 23-ai ülésén megtárgyalta az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/3788. számú törvényjavaslatot.

Mint ismeretes, a plenáris ülés két héttel ezelőtt szavazott az állami földvagyonnal kapcsolatos törvények módosításáról, és miután az Országgyűlés kétharmados többsége nem fogadta el azokat a részeit a törvénycsomagnak, amelyekhez a jelen lévő képviselők kétharmados többsége kellett, ezért előállott egy olyan helyzet, amely koherenciazavart okozott volna a fennmaradó, úgynevezett feles részek vonatkozásában. Ennek megfelelően nyújtotta be a kormány mind az egységes javaslatot, mind pedig ahhoz a zárószavazást előkészítő módosító javaslatot. Ezek lényegében jogtechnikai koherenciát helyreállító, koherenciazavart elhárító módosító javaslatok voltak.

A zárószavazást előkészítő módosító javaslatok 5. pontját és egyben a háttéranyagnak is az 5. pontját a bizottság egyhangúlag elutasította, ugyanis ugyanezzel a szöveggel került benyújtásra az egységes javaslat, tehát szövegismétlés fordult volna elő.

A bizottság a zárószavazást előkészítő módosító javaslatot 24 igen szavazattal, 9 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. A zárószavazás előtti jelentést és a zárószavazás előtti módosító javaslatot ugyancsak 24 igen szavazattal, 9 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu