LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: A szocialista frakció ugyanígy tapsolt, amikor áfát emeltek, és amikor a gáz és az áram árát emelték Magyarországon. (Taps az MSZP soraiban.) Most ennek a tapsnak egy újraalakítását láthattuk.

Ha megengedik, azt mondanám Németh Szilárd képviselőtársamnak, mindez igaz lesz azoknak a feltételeknek az együttes teljesülése esetén, ami a Paksi Atomerőmű esetében teljesen új menedzsmentet jelent a jelenlegi Paks I. működő atomerőműnél. A Nemzeti Közműszolgáltató 800 ezer ügyfele helyett mind a 3 millió 700 ezer háztartásban ennek az egyetemes szolgáltatónak kell a szolgáltatónak lenni ahhoz, hogy alacsony árakon tudjunk szolgáltatni.

Ezenkívül pedig energiahatékonysági programot kell indítani a magyar háztartások, nemcsak az ipari technológiával épített társasházi lakások számára, európai uniós fedezettel és banki programok közreműködésével. Több feltétel együttes fennállása újabb rezsicsökkentést eredményezhet, ha lesz parlamenti támogatás, és ha a szocialisták ezt nem akarják mindenáron megakadályozni, a multinacionális vállalatoknak kedvezve. (Dr. Harangozó Tamás: A 27 százalékos áfáról beszélj! ‑ Gőgös Zoltán: 27 százalékos az áfa. ‑ Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu