MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kérdésem mottóját az Express együttes már idézett, Kerékpár című egykori slágerének refrénje adja. Az autóforgalom mellett ma már egyre többen választják a kétkerekű közlekedést, a kerékpárt vagy a motorkerékpárt, csökkentve a közutak zsúfoltságát és a káros­anyag-kibocsátást.

(16.50)

A sokszereplőssé vált közlekedés fokozott figyelmet követel meg minden résztvevőtől. A tavaly elfogadott nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégia egyik fő célkitűzése a környezetkímélő közlekedési módok, így a kerékpározás fejlesztése, népszerűsítése. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kilencedik éve hirdeti meg a kerékpáros­barát munkahely és a kerékpárosbarát település pá­lyázatokat.

A tárca az elismerésekkel arra ösztönzi az önkormányzatokat, vállalkozásokat és intézményeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a kerékpáros-közlekedést a lakosok, munkavállalók és ügyfelek számára, hiszen hazánkban a különböző közlekedési módokon belül a kerékpározás közlekedésaránya országos szinten 19 százalék, ami magasan meghaladja az Európai Unió átlagát.

Tisztelt Államtitkár Úr! Régi utakat járunk, de új tájakat látunk most, hogy divatba jött a kerékpár. Tisztelettel kérdezem, hogy mit tesz a kormány azért, hogy ne csak a régi utakat járjuk biciklivel, hanem új utakról nézhessük az új tájakat. A fejlesztési tárca tervei szerint belátható időn belül bővülhet-e tovább a hazai kerékpárút-hálózat.

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu