POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy elmondtam, a közmunkaprogram egy átmeneti lehetőség a foglalkoztatásban azoknak az embereknek a számára, akik az elsődleges munkaerőpiacon nem találnak helyet. Az tény, hogy egyszerre ezeket az embereket visszavezetni a munka világába nem lehet, vagy nagyon nehéz. Az a program, amely most elindul az önkormányzatok segítségével ‑ egyébként a kérdés első részében feltett képzésre már előzetesen a TÁMOP-programokon keresztül volt lehetőség ‑, tehát az önkormányzatok segítségével létrejövő szociális szövetkezetek teremtik meg annak az esélyét, hogy ezek a szociális szövetkezetek életképes, saját erőből fennmaradni képes gazdasági szereplői legyenek majd a mezőgazdaságnak.

Az, hogy ez milyen mértékben sikerül, nyilván alapvetően attól függ, hogy a szociális szövetkezetet létrehozó önkormányzatok mennyire tudják segíteni ennek a szociális szövetkezetnek a működését, és természetesen a szociális szövetkezetben tagságot vállaló közmunkások szorgalmától és rátermettségétől is függ. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu