VARGA GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Jelenleg a magyarországi ingatlanállomány 70 százaléka, vagyis mintegy 3 millió ingatlan energetikailag nem megfelelő állapotban van. Ennek nagy részét szeretné korszerűsíttetni a kormány, ezért az „Otthon melege” program keretében 2014 őszétől kezdődően több lépésben a korábbiaktól eltérően nagyobb ívű lakossági, komplex fejlesztésre irányuló energiahatékonysági pályázatot hirdetett meg, amelynek célja mintegy 20 ezer lakás energetikai korszerűsítése.

A pályázat kerete 10 milliárd forint, 50 százalékos támogatásintenzitással. Az „Otthon melege” program három alprogramja révén 2014 őszétől sikeresen megindultak a kazán-, hűtőgép- és nyílászárócserék. 2015. április közepéig több mint 25 ezer pályázó kaphatta meg a támogató okiratot. Az „Otthon melege” program idén tavasszal, április végén induló alprogramja a több mint 4, de legfeljebb 60 lakásos panel- és téglaépítésű házak, lakásszövetkezetek közösségeire koncentrál, ugyanakkor készül már az a program, amely a 60 lakás fölöttieket is segíti. A cél, hogy az érintett ingatlanok elérjék az energiakövetelmények megfelelő értékét, a C-kategóriát, illetve a követelménynek megfelelő épületek energiahatékonysága legalább két kategóriát tudjon javulni. A pályázati úton elnyerhető támogatás nemcsak hőszigetelésre és nyílászárócserére, hanem a fűtési rendszerek korszerűsítéséhez és a megújulóenergia-alapú rendszerek kiépítéséhez is igényelhető.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezekkel kapcsolatban kérdezem öntől: melyek a legfontosabb pályázati feltételek és tudnivalók a társasházi energiahatékonysági pályázatokkal kapcsolatban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), illetve milyen lakossági energiahatékonysági pályázatokra és forrásokra számíthatnak még a magyar családok idén és a következő évben. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu