VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalandó törvénymódosítás tele van kétes szabályokkal. Elsőnek mindjárt itt van a külföldi rendszámú járművek hazai használatának újraszabályozása. Ha helyes a feltételezés, akkor külföldi rendszámhoz tartozó gépkocsi után regisztrációs adó megfizetését követően a jövőben az azt vezető személy időtartam-korlátozás nélkül vezetheti, ezt elmondta az államtitkár úr is. Tehát ezzel a központi bevételek értelmezésünk szerint nőnek, a gépjárműadó-befizetések meg az önkormányzatok bevételét képezik. Ezek csökkenni fognak a jövőben. Ha ez így lesz, akkor az önkormányzatok újabb bevételektől eshetnek el. Az is igen érdekes a törvényjavaslatot olvasva, hogy önök a jövőben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-re úgy tekintenek, mint aki az állam nevében és javára jár el, tevékenysége pedig fontos közérdekű és közcélú tevékenységnek minősül. Ennek kapcsán önök most célba veszik a vízi közlekedést, a kikötőket. A törvény elfogadásától kezdve az állam bármikor fontos közérdekre való hivatkozással például kisajátíthat magának önkormányzati vagy magánkézben lévő kikötőket. Kicsit a Fidesznek ez a kikötőfétise véleményem szerint már néha beteges.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénytervezetet jelen formájában nem tartjuk elfogadhatónak, túl sok olyan elemet látunk benne, amely alkalmas lehet a jelenlegi tulajdoni viszonyok állam általi átírására, továbbá arról sem vagyunk meggyőződve, hogy a regisztrációs adó megfizetésének új szabályai kedveznének az önkormányzatoknak, ezért mi nem támogatjuk ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés