B. NAGY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2015. május 28-ai ülésén megtárgyalta a biológiai sokféleség megőrzésének 2015-2020-as évek közötti időszakra szóló nemzeti stratégiájáról szóló H/4581. számú határozati javaslatot. A bizottsági ülés során a tagok megtárgyalták a Fenntartható fejlődés bizottságának 10 pontos módosító javaslatát, amely pontosításokat és nyelvhelyességi módosításokat tartalmazott. Bizottságunk 29 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodás mellett fogadta el a háttéranyagban szereplő módosításokat.

A javaslatról csak röviden szólnék. Számos hazai és nemzetközi körülmény és kötelezettség sürgette a stratégia megalkotását. Mi is ez a stratégia? Mi is ennek a célja? A nemzeti biodiverzitás-stratégia 2020-ra kitűzött jövőképében azt fogalmazza meg, hogy megállítsuk a biológiai sokféleség csökkenésének és az ökoszisztéma-szolgáltatások további hanyatlásának folyamatát Magyarországon, valamint lehetőség szerint ezek a szolgáltatások még javuljanak is.

(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Az előttünk fekvő stratégia, kapcsolódva a nemzeti környezetvédelmi programhoz, a biológiai sokféleség megőrzését tűzte ki célul és arra fókuszál.

A bizottság az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést 28 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellett elfogadta. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu