ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a határozathozatalokra a mai napon kerül sor.

Most a határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Arra kérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket, és ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyezték-e a szavazógépben. Szíveskedjenek megkülönböztetett figyelemmel lenni az elnökre.

(13.00)

Soron következik a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2015. június 23-ai ülésnapján elfogadott, a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A köztársasági elnöknek aláírásra megküldött törvény szövege T/4824/8. számon, a köztársasági elnök úr levele T/4824/9. számon a parlamenti informatikai hálózaton mindenki számára elérhető. A Törvényalkotási bizottság módosító javaslatát T/4824/11. számon, jelentését pedig T/4824/12. számon terjesztette elő. Tájékoztatom Önöket, hogy a Házszabály rendelkezései szerint a határozathozatal során módosító javaslat fenntartására és külön szavazás kérésére nincs lehetőség.

Először a Törvényalkotási bizottság módosító javaslatáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/4824/11. számú módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 25 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló ki nem hirdetett törvényt az imént elfogadott módosításokkal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényt 127 igen szavazattal, 64 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a XXXIII. Olimpiai Játékok és a XVII. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló H/5422. számú határozati javaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát H/5422/4. számon, összegző jelentését pedig H/5422/5. számon terjesztette elő. Emlékeztetem önöket, hogy múlt heti döntésünknek megfelelően az előterjesztést az Országgyűlés házszabálytól eltéréssel tárgyalja.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel köszöntöm az olimpiai játékok és a paralimpiai játékok történetében kiemelkedő eredményt elért magyar olimpikonokat és a Magyar Olimpiai Bizottság és Paralimpiai Bizottság elnökét és további tisztségviselőit. (Taps.) Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm Borkai Zsolt urat, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, aki a IV. számú páholyban foglal helyet (Taps. ‑ Borkai Zsolt felállva köszöni meg a tapsot.), Kárpáti György urat, többszörös olimpiai bajnokot, a nemzet sportolóját mint rangidős olimpikont (Taps. ‑ Kárpáti György felállva köszöni meg a tapsot.),Tarlós István főpolgármester urat (Taps. ‑ Tarlós István felállva köszöni meg a tapsot.) és valamennyi meghívottunkat, mindazokat, akik részt vettek a határozati javaslat kezdeményezésében és reményeim szerint annak sikeres végrehajtásában is.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság H/5422/4. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 153 igen szavazattal (Taps a kormánypártok soraiban.), 29 nem és 8 tartózkodó szavazattal elfogadta. (Lukács Zoltán: A módosító javaslatot megtapsoljuk?)

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést… (Zaj.) Képviselőtársaim, inkább ide figyeljenek, jó? Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/5422. számú határozati javaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult határozati javaslatot 151 igen, 33 nem és 4 tartózkodó szavazattal elfogadta. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Köszönöm kedves vendégeinknek, hogy részt vettek az Országgyűlés ülésén. (Közbeszólások, többek között Apáti István: Hadd maradjanak, ha akarnak!) Bízunk benne, hogy az Országgyűlés ez után a kedvező döntés után a pályázat sikeres megvalósításában is részesül, és Magyarország újabb sportsikerekkel gazdagodik. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Soron következik az ideiglenes biztonsági határzár létesítésével, valamint a migrációval összefüggő törvények módosításáról szóló T/5416. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5416/11. számon, összegző jelentését pedig T/5416/12. számon terjesztette elő. Emlékeztetem Önöket, hogy múlt heti döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés.

Először az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5416/11. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 36 nem ellenében és 5 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5416. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 151 igen szavazattal, 42 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az európai közjogi szervezet létrehozásáról és alapokmányáról szóló egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5290. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) 192 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország Kormánya és az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja között az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja globális szolgáltató központjának létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5348. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 193 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló T/5145. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

(13.10)

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5145/5., összegző jelentését pedig T/5145/6. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 2. számú módosító javaslat Tóbiás József és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 67 igen szavazattal, 126 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.

Mivel az Országgyűlés a módosító javaslatot nem tartotta fönn, most az összegző módosító javaslatról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5145/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 124 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 32 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5145/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 126 igen szavazattal, 35 nem ellenében, 31 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik az e-kártya megvalósításához szükséges egyes törvények, valamint az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény módosításáról szóló T/4857. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/4857/9. számon, összegző jelentését pedig T/4857/10. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/4857/9. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 26 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a T/4857/11. számú egységes javaslat sarkalatossági rendelkezése alapján a 6. § (1) bekezdésének elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4857/11. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezését. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezését 150 igen szavazattal, 13 nem ellenében, 30 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4857/11. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket 151 igen szavazattal, 42 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló T/5033. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5033/7., összegző jelentését pedig T/5033/8. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5033/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a T/5033/9. számú egységes javaslat sarkalatossági rendelkezése meghatározza a minősített többséget igénylő rendelkezések körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5033/9. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 156 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5033/9. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket 155 igen szavazattal, 35 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik az elektronikus hírközlési szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztésének, kiépítésének ösztönzéséről, a jogszabályi háttér akadálymentesítéséről szóló törvénymódosításokról szóló T/5051. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5051/6., összegző jelentését pedig T/5051/7. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a kormány az összegző módosító javaslat 2. pontjáról és 4. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először ezekről döntünk, és ezután határozunk az összegző módosító javaslat további pontjairól.

Tisztelt Képviselőtársaim! Arra figyelemmel, hogy az összegző módosító javaslat 2. pontjában a törvényjavaslat 2. § (1) bekezdése az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvényt 22. §-t követő alcímmel és 22/A. §-sal kiegészítő része minősített többségű döntést igényel, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Az összegző módosító javaslat 2. pontjának minősített többséget igénylő részében a bizottság a törvényjavaslat 2. § (1) bekezdését javasolja módosítani. A kormány kérésére külön döntünk. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az összegző módosító javaslat 2. pontjának minősített többséget igénylő részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pont minősített többséget igénylő részét 156 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.

Az összegző módosító javaslat 2. pontjának egyszerű többséget igénylő részében a bizottság a törvényjavaslat 2. § (2)-(5) bekezdését javasolja módosítani. A kormány kérésére külön döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az összegző módosító javaslat 2. pontjának egyszerű többséget igénylő részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pont egyszerű többséget igénylő részét 181 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.

(13.20)

Az összegző módosító javaslat 4. pontjában a bizottság a törvényjavaslatot új 7. §-sal javasolja kiegészíteni. A kormány kérésére döntünk külön. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az összegző módosító javaslat 4. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pontot 152 igen szavazattal, 37 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5051/6. számú összegző módosító javaslatának további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat további pontjait 176 igen szavazattal, 12 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a T/5051/8. számú egységes javaslat sarkalatossági rendelkezése alapján a 2. § (1) bekezdésének elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5051/8. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezését. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezését 152 igen szavazattal, 37 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5051/8. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket 174 igen szavazattal, 12 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, valamint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény módosításáról szóló T/5128. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5128/4., összegző jelentését pedig T/5128/5. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5128/4. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 127 igen szavazattal, 63 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5128/6. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 124 igen szavazattal, 64 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló T/5052. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5052/11., összegző jelentését pedig T/5052/12. számon terjesztette elő.

Most a határozathozatalok következnek. Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 3. és a 4. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 3. számú módosító javaslat Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés amódosító javaslatot 43 igen szavazattal, 121 nem szavazattal és 24 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

A 4. számú módosító javaslat is Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 123 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 48. § (2) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja az összegző módosító javaslat 9. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először erről döntünk, és azután határozunk az összegző módosító javaslat további pontjairól.

Az összegző módosító javaslat 9. pontjában a bizottság a törvényjavaslat 14. és 15. §-ának az elhagyását javasolja. Az MSZP kérésére döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az összegző módosító javaslat 9. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pontot 189 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5052/11. számú összegző módosító javaslatának további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat további pontjait 124 igen szavazattal, 5 nem szavazattal és 60 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5052/13. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 126 igen szavazattal, 5 nem szavazattal és 60 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik az egészségügyi alapellátásról szóló T/4883. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/4883/14., összegző jelentését pedig T/4883/15. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 9. és 10. számú, a Jobbik képviselőcsoportja pedig a 3., 4. és 5. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 9. számú módosító javaslat Tukacs István indítványa. Ennek elfogadása kizárja az 5. számú módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 41 igen szavazattal, 148 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Az 5. számú módosító javaslatban Lukács László György és Rig Lajos indítványáról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 29 igen szavazattal, 161 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

A 10. számú módosító javaslatot teszem fel szavazásra, amelyik szintén Tukacs István képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 41 igen szavazattal, 150 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

(13.30)

A 3. számú módosító javaslat Lukács László György és Rig Lajos indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 27 igen szavazattal, 157 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.

Most a 4. számú módosító javaslatot teszem föl szavazásra, amely Lukács László György és Rig Lajos indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 igen szavazattal, 158 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/4883/14. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 38 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4883/16. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 151 igen szavazattal, 38 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló T/5239. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5239/8., összegző jelentését pedig T/5239/9. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 3. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 3. számú módosító javaslat Egyed Zsolt és Szilágyi György képviselő urak indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 30 igen szavazattal, 158 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5239/8. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 125 igen szavazattal, 65 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5239/10. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 126 igen szavazattal, 65 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az egyes, a felsőoktatás szabályozására vonatkozó törvények módosításáról szóló T/4767. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/4767/23., összegző jelentését pedig T/4767/24. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja az 5., 6. és 7., a Jobbik képviselőcsoportja pedig a 13., 14. és 15. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

Az 5. számú módosító javaslat Hiller István indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 31 igen szavazattal, 151 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.

A 6. számú módosító javaslat Hiller István és Kunhalmi Ágnes indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 121 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.

A 7. számú módosító javaslat határozathozatala következik, amely szintén Hiller István és Kunhalmi Ágnes indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 125 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.

A 13. számú módosító javaslat Dúró Dóra és Farkas Gergely indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 28 igen szavazattal, 128 nem ellenében, 32 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.

A 14. számú módosító javaslat is Dúró Dóra és Farkas Gergely indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 31 igen szavazattal, 130 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.

A 15. számú módosító javaslat is Dúró Dóra és Farkas Gergely indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 126 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/4767/23. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 122 igen szavazattal, 38 nem ellenében, 28 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4767/25. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 123 igen szavazattal, 65 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most soron következik a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról szóló T/5143. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5143/8. számon, összegző jelentését pedig T/5143/9. számon terjesztette elő.

Most a határozathozatalok következnek. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja a 2. számú, a Jobbik képviselőcsoportja pedig a 3. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 2. számú módosító javaslat Ikotity István, a 3. számú pedig Szilágyi György képviselő úr azonos tartalommal előterjesztett indítványa, ezek a bizottsági jelentés 5. és 6. pontjában szerepelnek. A frakciók mindkét indítvány fenntartását kezdeményezték, ezért erről egy döntéssel határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezeket a javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 33 igen szavazattal, 127 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.

(13.40)

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5143/8. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 123 igen, 61 nem és 5 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5143/10. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 125 igen, 64 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most soron következik a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló T/4820. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/4820/6., összegző jelentését pedig T/4820/7. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/4820/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 150 igen, 10 nem és 27 tartózkodó szavazattal elfogadta.

A zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4820/8. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 180 igen, 4 nem és 4 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Soron következik a nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról szóló T/5142. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5142/6., összegző jelentését pedig T/5142/7. számon terjesztette elő.

Az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5142/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 123 igen, 64 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

A zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5142/8. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 122 igen, 64 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró-, Műúszó- és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló T/5419. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5419/3., összegző jelentését pedig T/5419/4. számon terjesztette elő. Emlékeztetem önöket, hogy múlt heti döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot házszabálytól eltéréssel tárgyalja az Országgyűlés.

Az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5419/3. számú összegző módosító javaslatát.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 147 igen, 13 nem és 28 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5419. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 146 igen, 14 nem és 26 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Soron következik az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, továbbá egyes más törvények módosításáról szóló T/5404. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5404/14. számon, összegző jelentését pedig T/5404/15. számon terjesztette elő. Emlékeztetem önöket, hogy múlt heti döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés.

Az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5404/14. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 123 igen, 64 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5404. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 123 igen, 66 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2014. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/4505. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/4505. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 158 igen, 24 nem és 6 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Soron következik a „Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2014. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére” című beszámoló elfogadásáról szóló H/5035. számú határozati javaslat zárószavazása. Tisztelettel köszöntöm Domokos László elnök urat. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/5035. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 125 igen, 65 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatok határozathozatalával folytatjuk munkánkat.

Először a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökének és tagjainak megválasztására kerül sor, majd a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjának megválasztása következik. Ezt követően kerül sor a megválasztott tisztségviselők eskütételére, az esküokmányok aláírására.

Soron következik a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökének és tagjainak megválasztása. Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem dr. Papcsák Ferenc, Madarász László, dr. Szényei Gábor András, dr. Nyikos László, dr. Báger Gusztáv urakat és valamennyi meghívott kedves vendégünket. (Taps.)

A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökének és tagjainak megválasztását előkészítő Gazdasági bizottság a jelölteket meghallgatta és a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (6) és (11) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva dr. Papcsák Ferenc urat a felügyelőbizottság elnökének; Madarász László, dr. Szényei Gábor András és dr. Nyikos László urakat a felügyelőbizottság tagjainak alkalmasnak találta.

(13.50)

A személyi javaslatokról az Országgyűlés elnöke határozati javaslatot terjesztett S/5501. számon az Országgyűlés elé. A jelöltek életrajzát a honlapról valamennyien megismerhették.

Tisztelt Országgyűlés! Először a felügyelőbizottság elnökének személyéről döntünk. A felügyelőbizottság elnökét és tagjait az Országgyűlés a jelen lévő országgyűlési képviselők többségének szavazatával az Országgyűlés megbízatásának időtartamára választja. Az Országgyűlés a határozati javaslatról vita nélkül dönt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy megválasztja-e a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökének dr. Papcsák Ferenc urat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés dr. Papcsák Ferenc urat a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökének 126 igen szavazattal, 60 nem ellenében, tartózkodás nélkül megválasztotta. (Taps.)

Most a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága tagjainak megválasztása következik. Az Országgyűlés a felügyelőbizottsága tagjainak megválasztásáról egyszerre, egy csoportos szavazás keretében dönt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy megválasztja-e a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága tagjainak Madarász László, dr. Szényei Gábor András és dr. Nyikos László urakat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Madarász László, dr. Szényei Gábor András és dr. Nyikos László urakat a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága tagjainak 148 igen szavazattal, 37 nem ellenében, tartózkodás nélkül megválasztotta. (Taps.)

Most a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjának megválasztása következik. (Zaj.) Tisztelt képviselőtársaim, egy kis figyelmet kérek, mindjárt a végén vagyunk a szavazásoknak! A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjának megválasztását előkészítő Gazdasági bizottság a jelöltet meghallgatta, javaslatában a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényben foglalt jogkörében eljárva dr. Báger Gusztáv urat javasolja a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjának megválasztani. Erről az Országgyűlés elnöke S/5499. számon határozati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé. A jelölt életrajza az Országgyűlés honlapjáról mindenki számára megismerhető volt. A monetáris tanács tagját az Országgyűlés a jelen lévő országgyűlési képviselők többségének szavazatával 6 évre választja. Az Országgyűlés a határozati javaslatról vita nélkül dönt.

Ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjának dr. Báger Gusztáv urat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés dr. Báger Gusztáv urat a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjának 125 igen, 60 nem és 5 tartózkodó szavazat mellett megválasztotta. (Taps.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a megválasztott tisztségviselők ünnepélyes eskütétele és az esküokmányok aláírása következik. Először a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökének, majd tagjainak esküje következik. Kérem a felügyelőbizottság elnökét, tagjait, valamint a monetáris tanács tagját, hogy valamennyien szíveskedjenek az ülésterem közepére fáradni, és arra kérem a tisztelt frakcióvezető urakat, hogy majd miután a jelenleg megválasztottak az esküjüket leteszik és az esküokmányokat aláírják, azt követően együtt gratuláljanak valamennyiüknek. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket és a segítőkészségüket.

Elsőként a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökének eskütétele következik. Felkérem dr. Papcsák Ferenc urat, tegye le esküjét, és kérem Szűcs Lajos jegyző urat, olvassa elő az eskü szövegét. (A teremben lévők felállnak. ‑ Az esküt tevők a terem közepére lépnek. ‑ Dr. Szűcs Lajos előolvassa az eskü szövegét.)

Forrás: parlament.hu